A vasárnapi kolozsvári összecsapás 43. percében a bosnyák játékos a kelleténél durvábban szabálytalankodott Darius Olaruval szemben, emiatt Kovács István játékvezető jogosan mutatta fel neki a piros lapot.
A fegyelmi bizottság szerdán vizsgálta meg az esetet és három fordulós eltiltást szabott ki a CFR védőjére, aki a Voluntari és az FC Argeș elleni idegenbeli, illetve a Farul elleni hazai mérkőzésen nem léphet pályára.
Az egygólos fővárosi győzelemmel zárult mérkőzés után a címvédő kolozsváriak előnye két pontra csökkent az élen első számú riválisukkal szemben, a bajnokság felsőházi rájátszásából még öt forduló van hátra.
A Kolozsvári CFR szerdán este hazai pályán jótékonysági barátságos mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott a Mircea Lucescu által irányított ukrán Dinamo Kijevvel. A találkozón befolyt összeg teljes egészét a háború miatt bajba került ukrán állampolgárok megsegítésére ajánlják fel.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!