A Ligue 1 harmadik fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén a Metz a Clermont otthonában lépett pályára. A találkozójuk előtt mindkét csapat nyeretlen volt, a hazaiak elveszítették az előző két meccsüket, míg Bölöniék egy ponttal rendelkeztek.
A marosvásárhelyi szakvezető gárdája az előző játéknapon fordulatos összecsapáson 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Marseille ellen, a nyitófodulóban pedig 5–1-es vereséget szenvedtek a Rennes vendégeként.
A Clermont elleni mérkőzés első félidejében a házigazdák voltak aktívabbak támadásban, a Metz legnagyobb lehetősége még az elején egy kapushibát követően alakult ki. Aztán a fordulás után már többet nyújtottak támadásban a vendégek, és ekkor sikerült kihasználni a hazai védelem óriásit hibáját, a georgiai Mikautadze vezetéshez juttatta Bölöni László csapatát, amely a végéig megőrizte a minimális előnyét.
Az FC Metz megnyerte az első meccsét az élvonalba való visszatérése után, így négy ponttal felzárkózott a középmezőnyre, és jelenleg a 12. helyet foglalja el a ranglistán. A gránátvörös együttes a következő fordulóban a harmadik helyezett, hat pontos Reims ellen hazai pályán játszik.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Fegyelmi eljárást kezdeményezett az FRF az FK Csíkszeredával szemben, a román sportsajtó botránykeltése nyomán. A szövetség azt követően tett panaszt, miután a gyerekek székelykékre emlékeztető pólóban vonultak ki a Craiova elleni meccsre.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!