Jól indult a törökországi edzőtábor, Ilyés Róbert tanítványai magabiztosan kezdték a meccset, magasan próbáltak letámadni, ebből pedig több szögletet is kiharcoltak, viszont gólra váltani egyiket sem sikerült.
Az első találat a 18. percben esett, Balogh szerzett labdát, kiváló ütemben ugratta ki Jelenát, aki higgadtan passzolt a kapuba a hálóőr lába között (0–1). Nem kellett sokat várni a másodikra sem, még félóra sem telt el, Gyenge felszabadítását követően Nistor hozza helyzetbe Jelenát, aki ezúttal sem hibázik, máris kétgólos az FK Csíkszereda előnye (0–2).
Szünet előtt Anderson Santos szerezhette volna meg a csíkiak harmadik találatát, viszont a kapus védeni tudott. A második játékrész elején mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de a pontos befejezések rendre elmaradtak.
A 67. percben Bakos könyörtelenül kihasználja a bolgár védők hibáját, higgadtan passzolt a kapuba (0–3).
„Hasznos felkészülési mérkőzés volt. Mind a két félidővel elégedett vagyok. Bíztató amit a fiúk mutattak, remélem, hogy tudjuk tartani ezt a szintet. A védekezésünk stabil volt, nem kaptunk gólt. Az ellenfél inkább erőt próbált mutatni, de erre gyors játékkal válaszoltunk. Leginkább a védekezésből a támadásba való átmenettel vagyok elégedett. Ehhez sokat tett hozzá Anderson Santos” – értékelt az összecsapást követően a csíkiak vezetőedzője, Ilyés Róbert.
A meccs összképét tekintve megérdemelten győzött az FK Csíkszereda, amely hétfőn újabb felkészülési mérkőzést játszik.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!