Ritkán történik meg az, hogy Gyergyószentmiklóson a szombati piacnap forgatagában nem a jégkorongról, hanem a labdarúgásról beszélnek az emberek. De most a foci a téma, és nem is az Európa-bajnokság miatt.
A város csapata, a VSK vasárnap hazai pályán kiharcolhatja a feljutást a 3. Ligába.
Ez régóta áhított cél, de hiába nyerte meg számos alkalommal a megyei bajnokságot az együttes, az osztályozókon rendre alulmaradt.
Az újabb időkben tehát nem élhettek meg olyan sikert a gyergyói focikedvelők, amilyent az elődök 1979-ben kivívtak, és ami után több évig még a B divízióban is megfordult a Gyergyószentmiklósi Jövő.
Most viszont itt a nagy lehetőség. Szeben megye bajnokával a múlt heti odavágón 1–1-es döntetlent játszottak idegenben, és ezzel kedvező helyzetbe kerültek ahhoz, hogy vasárnap délután hazai pályán meglegyen végre a feljutás.
Andrei Țepeș edző a Székely Sportnak elmondta, az első mérkőzésen egy agresszív, masszív ellenfelet ismerhettek meg, akik szintén szeretnének feljutni. Úgy látja, hogy a gyergyói csapat egy kicsivel jobb, mint a rivális és ezt igyekezni is fognak érvényre juttatni.
Rámutatott, oda kell figyelni a rögzített helyzetekre, szögletekre, szabadrúgásokra, mert ezekben nagyon jó a Szeben megyei bajnok. Ezzel szemben a gyergyószentmiklósiak a gyors játékosoknak köszönhetően kerülhetnek fölénybe.
„Egész héten készültünk, készen állunk a fontos mérkőzésre. Jó a csapatban a hangulat, nagyon pozitívan indulunk neki, és reméljük, hogy összejön az osztályozó ennyi év után. Most már itt az ideje, hogy ez meglegyen. Hívunk mindenkit, legyenek minél többen a lelátón, szurkoljanak nekünk, itt az ideje, hogy 3. ligás csapata legyen Gyergyónak is” – fogalmazott Țepeș.
A házigazdák felhívják a figyelmet arra, hogy ezen a kiemelt fontosságú mérkőzésen szigorú biztonsági előírások lesznek érvényben. A stadionban az alkoholfogyasztás tilos, és a beléptetésnél ellenőrizni fogják a nézőket. A belépőjegy ára erre a találkozóra 15 lej lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!