Vihart ígért vasárnap délutánra az előrejelzés, de ez nem következett be, sütött a nap a gyergyószentmiklósi stadion fölött. A lelátó már negyedórával a kezdés előtt zsúfolásig megtelt, aki a később érkezett már csak a pálya kerítése mellett állva tudta nézni a mérkőzést.
Boci, a szurkoló dobos adta a ritmust, gyergyóiak mellett láttunk drukkereket Székelyudvarhelyről, Agyagfalváról is például. Mindenki hazai győzelmet várt ezért szurkolt, kivéve persze a 20-25 személyt, akik a vendégeket kísérték el.
A meccs hazai dominanciával indult, harminc percig alig volt a labda a vendégeknél, egy lövés a felső lécen csattant, egyszer a gólvonalról rúgta ki a labdát a Resinár egyik védője.
A Păltiniș edzője nem sokáig irányította a csapatát, a tűrhető határon túlmenően szólt be a partjelzőnek, villant számára a piros lap.
Az első félidőben kimaradt pár nagy hazai lehetőség, a vendégek nem nagyon voltak veszélyesek a kapura, 0–0-s állásnál jött a szünet.
A fordulás után azonban megváltozott a játék képe, a Resinár birtokolta a középpályát, nem tudtak támadásokat indítani a gyergyóiak, sőt, szabadrúgásokból, szögletekből a vendégek többször közel álltak a vezetés megszerzéséhez.
A 60. percben aztán a VSK előtt adódott óriási lehetőség. Szőcs ütközött a kapussal egy előrevágott labdánál és a bíró könnyű síppal befújta a tizenegyest.
Perceken át reklamált hevesen az egész vendégcsapat, berohant a teljes kispad is de a tizenegyes tizenegyes maradt. Țepeș végezte el a büntetőt. Ez viszont kimaradt...
Ezt követően még feszültebb lett mindenki úgy a lelátón mint a pályán. Sehogy sem akart megszületni az a gól, ami a feljutáshoz kellett volna. És a Resinár egyre veszélyesebb volt. Bármerre is eldőlhetett volna a játék, ziccerek maradtak ki mindkét oldalon.
Letelt a rendes játékidő, úgy tűnt, hosszabbítás következik, hiszen az idegenbeli 1–1 után ismét döntetlen volt az állás.
A 97. percben viszont a vendég kapus nem volt elég határozott, Szőcs pedig ott volt ahol kellett, és a labda végre a hálóban kötött ki.
Óriási feszültség szakadt ki a játékosokból és nézőkből egyaránt. Meglett a gól! 1–0-s előnybe került a Gyergyói VSK.
A játékvezető még hagyta a játékot két percig de aztán megszólalt a hármas síp. A Gyergyószentmiklós győzött és ezzel feljutott a 3. ligába. Régi álom teljesült ezzel. Ennek megfelelő volt az ünneplés is.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!