A Ferencváros meggyőző játékkal 4–0-ra nyerte az első mérkőzést, így elég kényelmes helyzetből várhatta a Shamrock Rovers elleni Európa-liga selejtezőt. Az már a budapesti találkozón is szembetűnő volt, hogy a magyar együttes szervezettebb, jobb játékosokból álló csapat. Ennek ellenére a csütörtök esti visszavágó első félideje kiegyenlített játékot hozott, és nem a hazaiak nőttel fel a Fradi szintjére, a magyar bajnok játszott borzasztó gyengén, kilátástalanul.
A szünetben Sztanyiszlav Csercseszov megpróbált hatni játékosaira, de nem sok sikerrel. Hiába pihen a Fradi egy hetet erre a meccsre, a második félidő is unalmas, sok hibával játszó csapatok összecsapását hozta. Az 54. és az 55. percben ugyan volt egy-egy helyzet mindkét kapu előtt, de több említésre méltó esemény nem történt.
Az utolsó percekben a hazaiak mindent megtettek a győztes gól megszerzéséért és a 89. percben siker koronázta próbálkozásaikat. Egy szöglet utáni fejes Bogdán lábai között utat talált a kapuba.
A Fradi számára így is pozitívum, hogy ismét bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ugyanakkor nem sikerült megőriznie idegenbeli veretlenségét az idei sorozatban.
Labdarúgó Európa-liga, selejtező, 4. forduló, visszavágó:
Shamrock Rovers (ír)–Ferencváros 1–0 (0–0).
Gólszerző: Lyons (89.).
Továbbjutott a Ferencváros 4–1-es összesítéssel.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!