Hirdetés

Gulácsiék kitömték a Mainz hálóját – ismét dobogón a Leipzig

Fotó: Twitter/RB Leipzig

2020. május 24., 19:07

Kiütéses győzelmet szerzett az RB Leipzig a Bundesliga 27. fordulójának vasárnapi játéknapján, a magyar válogatott játékosokat felvonultató együttes 5–0-ra nyert a Mainz vendégeként, és visszavette harmadik helyét a ranglistán.

2020. május 24., 19:07

Az előző fordulóban hazai pályán a Freiburg ellen két értékes pontot vesztett lipcsei csapat ezúttal kimagasló teljesítményt nyújtott támadásban, és eredményesebb volt. A magyar válogatott kapusával, Gulácsi Péterrel felálló Leipzig már az első játékrészben eldöntötte a három pont sorsát, amikor háromszor talált be, emellett pedig további nagy helyzeteket hagyott ki. Fordulás után is folytatódtak a vendégek rohamai, akik még „csak” kétszer lőttek a hálóba, Timo Werner megszerezte mesterhármasát, a német gólvágó már 24 találatnál jár ebben a bajnoki idényben.

Hirdetés

Az RB-nél a második félidő folyamán pályára lépett a másik magyar válogatott játékos, Willi Orbán, a hátvéd több mint hat és fél hónap elteltével játszott újra a térdsérülése után. A teljesen tehetetlen hazaiaknál a magyar nemzeti együttes támadóját, Szalai Ádámot nem nevezték erre a mérkőzésre.

Érdekesség, hogy a Leipzig 13 gólt lőtt a Mainznak ebben a bajnokságban, az ősszel ugyanis hazai pályán 8–0-ra diadalmaskodott.

Julian Nagelsmann vezetőedző gárdája ezzel a nagyarányú sikerrel valamelyest feledtette a múltheti botlását, és visszavette a harmadik helyét a ranglistán, illetve versenyben maradt a Bayernnel és a Dortmunddal az élen.

Frissítés

Frissítés

Döntetlen a forduló zárómérkőzésén

Négygólos döntetlennel ért véget a Bundesliga 27. fordulója, vasárnap este az FC Köln és a Fortuna Düsseldorf 2–2-t játszottak. A tabella második felében tartózkodó csapatok meccsén az osztályozós helyen álló vendégek kétgólos előnyt pazaroltak el, a Köln az utolsó percekben kétszer is betalált, és otthon tartott egy pontot. 

Ismét nullára kapott ki a Schalke

Miután az előző fordulóban 4–0-s zakót kapott a Dortmund elleni derbin, ezen a hétvégén is folytatódott a Schalke gyenge játéka. A középmezőnyben egyelőre stabil helyen álló együttes az első vasárnapi találkozón házigazdaként semmire sem jutott az Augsburg ellen, amely szabadrúgásból már az első percekben előnybe került. Hiába játszott enyhe mezőnyfölényben a gelsenkircheni csapat, ez helyzetekben aligha mutatkozott meg, a végén pedig a vendégek újabb két góllal bebiztosították a kiesés elleni küzdelemben nagyon értékes győzelmüket.

Bundesliga, 27. forduló:

FSV Mainz–RB Leipzig 0–5 (0–3)
Gólszerzők: Werner (11., 48., 75.), Poulsen (23.), Sabitzer (36.)

Schalke 04–FC Augsburg 0–3 (0–1)
Gólszerzők: Löwen (6.), Sarenren Bazee (76.), Córdova (90+1.)

FC Köln–Fortuna Düsseldorf 2–2 (0–1)
Gólszerzők: Modeste (88.), Cordoba (90+1.), illetve Karaman (41.), Thommy (61.)

Korábban:
Bayern München–Eintracht Frankfurt 5–2 (2–0)
Borussia Mönchengladbach–Bayer Leverkusen 1–3 (0–1)
VfL Wolfsburg–Borussia Dortmund 0–2 (0–1)
SC Freiburg–Werder Bremen 0–1 (0–1)
SC Paderborn–TSG Hoffenheim 1–1 (1–1)
Hertha Berlin–Union Berlin 4–0 (0–0)

A bajnokság állása:
1. Bayern München 61 pont
2. Borussia Dortmund 57
3. RB Leipzig 54
4. Bayer Leverkusen 53
5. Borussia Mönchengladbach 52
6. VfL Wolfsburg 39
7. Freiburg 37
8. Schalke 37
9. Hoffenheim 36
10. Hertha Berlin 34
11. FC Köln 34
12. Augsburg 30
13. Union Berlin 30
14. Eintracht Frankfurt 28
15. FSV Mainz 27
16. Fortuna Düsseldorf 24
17. Werder Bremen 21
18. Paderborn 17
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!