Mindkét bajnokjelölt pályán volt kedden este az élvonalbeli olasz labdarúgó-bajnokságban, a második helyezett Lazio és a Serie A-t vezető Juventus is idegenben játszott.
Akárcsak pár napja a Fiorentina ellen, a rómaiak megint hátrányból fordítva győztek, ezúttal a Torino FC-vel szemben. Andrea Belotti korai büntetőjére a bajnokság góllövőlistájának vezére, Ciro Immobile válaszolt a második félidő elején. A Laziónak Marco Parolo szerencsés találatával jött össze a fordítás és később a győzelem is, ami után egy pontra olvadt a Juventus előnye.
A címvédő azonban hozta a kötelezőt Genovában, Maurizio Sarri legénysége a jól bevált forgatókönyv szerint nyert a kikötővárosban:
visszafogottabb első félidő után a másodikban beindult a fehér-fekete henger.
Paulo Dybala vezetőgóljára a szintén remek formában lévő Cristiano Ronaldo tromfolt rá egy csoda szép távoli lökettel, de talán még ennél is szédületesebb volt Douglas Costa tekerése. A Genoától csak a szépítésre futotta, Andrea Pinamonti állította be a végeredményt.
Kilenc fordulóval a vége előtt továbbra is nyitott a harc a bajnoki címért, a tabellán harmadik Inter szerdán a Bresciát fogadja.
Serie A, 29. forduló
Genoa–Juventus FC 1–3 (0–0)
Gólszerzők: Pinamonti (76.), ill. Dybala (50.), Ronaldo (56.), Costa (73.)
Torino FC–Lazio 1–2 (1–0)
Gólszerzők: Belotti (5., büntetőből), ill. Immobile (48.), Parolo (72.)
Szerda:
20.30 Bologna–Cagliari (Digi Sport 3)
20.30 Inter Milan–Brescia (Digi Sport 2, Look Plus)
22.45 Fiorentina–Sassuolo (Digi Sport 3, Look Sport 2)
22.45 Hellas Verona–Parma 22.45 Lecce–Sampdoria
22.45 Spal–AC Milan (Digi Sport 1, Look Sport)
Csütörtök:
20.30 Atalanta–Napoli (Digi Sport 2, Look Sport)
22.45 AS Roma–Udinese (Digi Sport 2, Look Plus)
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!