A nyári szünetet követően Kovászna megyében beindult a fociláz, a 2024–2025-ös kiírásban 15 csapat száll harcba az első helyért. A tavalyi győztes Bardoci Príma saját közönsége előtt kezdett, és habár ellenlábasa ráijesztett azzal, hogy korán vezetést szerzett, a hazaiak rögtön egyenlítettek és még szünet előtt fordítani tudtak. Végül 6–2-re győzött a bardoci alakulat és bebizonyította, hogy idén is komolyan számolni kell vele.
Az első számú riválisa ezúttal is a Baróti VSC lehet. A szintén erdővidéki gárda volt az egyetlen csapat az első játéknapon, aki vendégként győzni tudott, miután Nagyajtán 3–0-ra diadalmaskodott. Még szünet előtt sikerült előnyhöz jutnia, majd a második játékrész derekán és hajrájában újra betalált, ezzel bebiztosítva a három egység sorsát.
A maradék hat párharc kivétel nélkül a házigazdák sikerével zárult, egyik összecsapás sem eredményezett pontosztozkodást.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!