Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának pénteki esti nyitómérkőzésén a sepsiszentgyörgyi együttes győzelem esetén megelőzhette volna fővárosi vetélytársát.
A teljes első félidőben veszélyesebben játszott a vendég Sepsi OSK, amelynek az első negyedóra tájékán két nagy helyzete is adódott, előbb Eder Gonzalez szabadrúgása után Aganovic fejesét kiütötte a Rapid kapusa, majd Bărbuț remekül adta be a második vonalból érkező Dumitrescunak, aki fölé lőtt.
A 33. percben emberelőnybe kerültek a háromszékiek, Albu keményen odalépett a megsérült Achahbarnak, amiért Sebastian Colţescu játékvezető előbb sárga lapot adott a Rapid játékosának, de látva a sérülés súlyosságát, felmutatta a pirosat.
A Sepsi OSK gyorsan kihasználhatta volna az emberelőnyét, Bărbuț azonban nem helyezte jól a lövését.
A fővárosiak az első félidő végén jutottak el először a Sepsi kapujáig, Rareș Ilie kihagyta a lehetőségét.
A szünet után hamar megszerezte a vezetést a Sepsi OSK, a meccsen legjobban játszó Bărbuț pontos beadására Ștefănescu érkezett, aki közelről talált be.
Ezután igyekezett eldönteni a három pont sorsát Cristiano Bergodi együttese, ayonban nem járt sikerrel, viszont magabiztosan tartotta előnyét. Kevéssel becserélése után Askovszki biztosíthatta volna a győzelmet, de nem találata el a kaput.
A vége azonban a hazaiakról szólt, akik hajtottak az egyenlítésért, és miután Pănoiu életerős próbálkozását Niczuly még védte, a hosszabbításban rosszul jött ki a kapujából, Ioniță elé ütötte ki a labdát, aki könnyedén átemelte, és ezzel a találattal pontot mentett csapatának.
A Sepsi OSK a harmadik idei kiszállásán is nyeretlen maradt, és elszalasztotta esélyét, hogy előrelépjen a hetedik helyre, ezzel a döntetlennel pedig végleg búcsút inthet a felsőházi rájátszásnak.
2022. 02. 11. 19:55 | Bukaresti Rapid Rapid | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-1 |
2022. 02. 12. 14:00 | Konstancai Farul Farul | FC Voluntari Voluntari | 3-0 |
2022. 02. 12. 19:55 | ![]() ![]() | Kolozsvári CFR CFR | 1-2 |
2022. 02. 13. 14:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | CS Mioveni Mioveni | 1-0 |
2022. 02. 13. 17:00 | Aradi UTA UTA | Bukaresti Dinamo Dinamo | 0-0 |
2022. 02. 13. 19:55 | FCSB FCSB | Chindia Târgoviște Chindia | 3-2 |
2022. 02. 14. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | Academica Clinceni Clinceni | 2-0 |
2022. 02. 14. 19:55 | Universitatea Craiova U Craiova | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 26 | 20 | 4 | 2 | 39-14 | 64 |
2 | FCSB FCSB | 26 | 17 | 7 | 2 | 52-24 | 58 |
3 | FC Botoșani Botoșani | 26 | 11 | 11 | 4 | 31-23 | 44 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 26 | 12 | 7 | 7 | 28-24 | 43 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 26 | 12 | 6 | 8 | 47-28 | 42 |
6 | Konstancai Farul Farul | 26 | 12 | 6 | 8 | 38-19 | 42 |
7 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 26 | 11 | 5 | 10 | 24-21 | 38 |
8 | Bukaresti Rapid Rapid | 26 | 8 | 12 | 6 | 29-25 | 36 |
9 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 27-22 | 33 |
10 | Aradi UTA UTA | 26 | 7 | 12 | 7 | 19-17 | 33 |
11 | Chindia Târgoviște Chindia | 26 | 6 | 10 | 10 | 17-21 | 28 |
12 | CS Mioveni Mioveni | 26 | 6 | 9 | 11 | 17-30 | 27 |
13 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 26 | 6 | 8 | 12 | 23-30 | 26 |
14 | ![]() ![]() | 26 | 6 | 6 | 14 | 21-33 | 22 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 26 | 3 | 4 | 19 | 17-58 | 13 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 26 | 2 | 5 | 19 | 18-58 | 11 |
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!