Pénteken késő délután az FC Voluntari–FC Argeș mérkőzéssel elkezdődött a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 24. fordulója.
A vendégek negyedórát követően szerezték meg a vezetést a svájci légiós, de angolai származású Cephas Malele góljával, és mint utóbb kiderült, ez három pontot ért számukra.
Az utolsó előtti Voluntari szakvezetése már a szünetben három cserét is végrehajtott, majd a végéig mind az ötöt kihasználta, de a cserék sem tudtak nagyot változtatni a csapat játékán, amelynek kevés lehetősége volt.
Az újonc FC Argeș folytatja kiváló sorozatát, hiszen immár tizenegy mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, ezalatt öt győzelmet és hat döntetlent összesített, ezzel feljött a hetedik helyre, mindössze négy pontos távolságra a felsőházi rájátszástól.
Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 24. forduló:
FC Voluntari–FC Argeș Pitești 0–1 (0–1).
Gólszerző: Cephas Malele (17.).
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!