Az Ilyés-sátorban megrendezett tornán hat csapat vett részt: Sepsiszentgyörgyről a Székely Légió SIC és a Székely Légió OSK, Székesfehérvárról az RBD Videoton érkezett, a helyieket pedig a Sportklub szurkolói és az FK Csíkszeredát biztató Lokálpatrióták két csapata képviselte.
„Az ötlet a székesfehérvári szurkolók csoportjától származik, hiszen ők már az előző években is szerveztek hasonló programokat. Ezt látva, a csíki drukkerek is létrehoztak egy hasonló tornát, mellyel hagyományt szeretnének teremteni” – tudtuk meg Elek Istvántól, a rendezvény egyik szervezőjétől.
A tornát a Sportklub Szurkolók Egyesülete nyerte meg, a második helyen a Lokálpatrióták II., a harmadikon pedig a Lokálpatrióták I. végzett, a Videoton szurkolók pedig negyedikek lettek.
Kovács Boróka
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!