A legutóbbi, március végén kiadott rangsorhoz képest a magyarok annak köszönhetően léphettek előre, hogy a Nemzetek Ligája júniusi csoportkörében a ranglistán ötödik angolokat házigazdaként, majd vendégként is legyőzték, míg a németekkel a Puskás Arénában döntetlent játszottak.
Anglia megőrizte korábbi pozícióját, a németek egyet javítottak, az Európa-bajnoki címvédő, a világbajnokságról viszont lemaradt olaszok, akiknek vendégeként a magyarok kikaptak, egy helyet visszacsúszva a hetedikek.
A román csapat már nem szerepel a legjobb ötven között, hat helyet visszacsúszva az 54. helyen áll. Érdekesség, hogy a Nemzetek Ligájában való ellenfelei mind mögötte találhatók a rangsorban: az őket kétszer is legyőző montenegróiak a 67., az ellenük szintén nyertes bosnyákok az 57., míg a finnek, akiket viszont sikerült megverniük, az 59. pozíciót foglalják el.
A dobogós helyeken egyetlen változás történt: a listavezető brazilok és a második belgák mögött a korábban negyedik argentinok leszorították a harmadik pozícióból a vb-címvédő franciákat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!