A vendégek nagyon fiatal csapattal érkeztek Székelyudvarhelyre, így erejüket gyakorlatilag felemésztette a védekezés. A hazaiak az első játékrészben két szépen felépített akciót is góllal zártak, előbb Gergely Botond fejelt a kapuba, majd Balogh Szilárd használt ki egy ziccert a kapussal szemben.
A második félidőben is az SZFC akarata érvényesült a pályán, és habár újabb ígéretes lehetőségeket kialakítottak és a kapufát is eltalálták, több gól nem esett. A Sepsi OSK II. próbálkozott támadásépítésekkel, ám a tapasztalatbeli különbség kijött a pályán, próbálkozásaikat hatástalanította a hazai védelem.

„Több fiatal játékos van próbán nálunk, így láthattuk őket élesben is játszani. Hasznos meccs volt, ügyesen mozogtak a fiúk, biztató amit láttunk ma, ifjúsági szinten nagyon jól állunk. Mert akinek jók az ifijei, az nyeri a mérkőzéseket a 3. Ligában” – összegzett a meccset követően László Zsolt csapatmenedzser.
Székelyudvarhelyi FC–Sepsi OSK II. 2–0 (2–0),
gólszerzők Gergely Botond és Balogh Szilárd.
SZFC: Albert – Colceriu, Gergely, Szőke, Kárándi, Savin, Bálint, Fülöp, Kálmán, Jakab, Balogh. Cserék: Bujdosó, Marosi, Lázár, Tordai, Simó, Sebestyén, Sánduly, Harkó. Vezetőedző: Demény Norbert.
Sepsi OSK II.: Gedő – Nikula, G. Păcurar, Kolcza, Fekete, Bocan, Cantauz, L. Păcuraru, Truță, Endrődi, Ambrus. Vezetőedző: Nagy Sándor.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!