A háromszéki együttes nem volt kiemelt a második selejtezőkör sorsolásán, ahol kiderült, hogy
a szlovák Szpartak Trnava (Nagyszombat) és a máltai Mosta FC közötti első fordulós párosítás győztesével találkozik, és idegenben kezdi a párharcot.
Ez a két csapat július 5-én és 12-én mérkőzik meg egymással az első selejtezőkörben.
Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója a Székely Sport megkeresésére megerősítette, hogy a csapat hazai mérkőzését a szemerjai stadionban játssza.
Megtudtuk, hogy továbbjutás esetén ugyancsak ebben a stadionban szeretnének játszani, ha azonban nem felelnek meg a harmadik forduló előírásainak, és ezt nem engedélyezik, akkor a ploiești-i Ilie Oană Stadionban rendezik a hazai mérkőzést. Az új sepsiszentgyörgyi arénában ugyanis legfeljebb a sorozat play-off körében – amennyiben eljutnak odáig – , augusztus második felében fogadhatják ellenfelüket.
Az ugyancsak a második körben érdekelt FCSB ellenfele a kazah Sahtyor Karagandi, míg az Universitatea Craiováé az albán KF Laci, vagy a montenegrói FK Podgorica lesz.
A második selejtezőkörben az első mérkőzéseket július 22-én játsszák, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!