
Első hazai mérkőzését játszotta az új idényben a nemrég névváltáson átesett marosvásárhelyi csapat, szombaton délelőtt a víkendtelepi pályán fogadta az esélyesebb ellenfelét.
A vendég temesváriak félóra játékot követően szerezték meg a vezetést, így előnnyel vonultak a szünetre. A folytatásban a vásárhelyieknek voltak kisebb helyzeteik, de nem sikerült egyenlíteniük. A 72. percben a vendégcsapat kettőre növelte az előnyét, majd néhány perccel később a harmadik találatát is belőtte, ezzel beállította a végeredményt.

„Sokáig nagyon szoros volt az eredmény, voltak kisebb helyzeteink, ha ezek bejöttek volna, akkor más is lehetett volna a mérkőzés végkimenetele. Örvendek annak, hogy a lányok megmutatták, képesek felvenni a küzdelmet az egyénileg jobban képzett játékosokkal, az elejétől a végéig küzdöttek” – nyilatkozta Mihály Sándor, a Marosvásárhelyi SE női csapatának vezetőedzője.

Megjegyezte, a következő hetekben valamivel könnyebb programjuk lesz, és bíznak benne, hogy sikerül pontot is szerezniük, hiszen minőségben hozzájuk közelebb álló csapatokkal játszanak, és lesz keresnivalójuk azokon a találkozókon.
A marosvásárhelyiek legközelebb jövő vasárnap 11 órától lépnek pályára, amikor a Bukaresti Fair Play vendégei lesznek.
Női labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 2. forduló:
Marosvásárhelyi SE–Temesvári Poli 0–3 (0–1).
| 2022. 09. 10. 11:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Temesvári Poli Temesvári Poli | 0-3 |
| 2022. 09. 11. 11:00 | Resicabányai Banat Girls Banat Girls | CSM Alexandria CSM Alexandria | 5-0 |
| 2022. 09. 11. 11:00 | Aradi Piros Security Piros Security | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play Joc Cinstit | 2-2 |
| 2022. 09. 11. 11:00 | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 0-11 |
| 2022. 09. 11. 17:00 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 0-0 |
| 2022. 09. 11. 17:00 | Bukaresti Carmen Carmen | Galaci Universitatea Galac | 10-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 2 | 2 | 0 | 0 | 18-0 | 6 |
2 | Bukaresti Carmen Carmen | 2 | 2 | 0 | 0 | 15-1 | 6 |
3 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 2 | 2 | 0 | 0 | 14-0 | 6 |
4 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-1 | 4 |
5 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-2 | 4 |
6 | Resicabányai Banat Girls Banat Girls | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-5 | 3 |
7 | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play Joc Cinstit | 2 | 0 | 1 | 1 | 3-6 | 1 |
8 | Galaci Universitatea Galac | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-11 | 1 |
9 | Aradi Piros Security Piros Security | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-13 | 1 |
10 | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-12 | 1 |
11 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-8 | 0 |
12 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-10 | 0 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!