Az elmúlt év végén az írekkel szemben elbukott világbajnoki selejtező után idén először lépett pályára a magyar válogatott, amely a hasonló játékerőt képviselő szlovénokat fogadta.
Az első tíz percben ugyan a magyar csapat jóval többet birtokolta a labdát, de játékából hiányzott a lendület és a kreativitás, így a fölénye meddőnek bizonyult.
A vendégek az első akciójukból betaláltak, viszont a videobíró segítségével a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt.
Mindkét gárda többször próbálkozott magas letámadással, ezek azonban sok zavart nem okoztak a védelemben, így többnyire a két büntetőterület között zajlott a játék.
Az első kapura lövésre a 28. percig kellett várni, ekkor Kerkez remek beadása után Sallai próbálkozását védte a szlovén kapus. A szünet előtti percekben valamelyest megélénkült a mérkőzés, de gól nem született.
Marco Rossi szövetségi kapitány a félidőben kettős cserével frissítette a csapatát, ami igencsak jól sikerült, mert Vekic tíz perc alatt háromszor is bravúrral védett.
Előbb a szünetben beállt újonc Bárány hatméteres lövését, majd a kipattanóból Sallai próbálkozását hárította, a következő támadásnál pedig utóbbi tekerését ütötte ki. A Galatasaray légiósa harmadszor is helyzetbe került, akkor egy szép csellel két védőt fektetett el, tekerése nyomán azonban kicsivel mellé-fölé szállt a labda, a túloldalon pedig egyszer Tóthnak is védenie kellett lábbal.
Az újabb cserék után ismét visszaesett a tempó, így izgalmat csak Redzic távoli, de kaput elkerülő lövése okozott.
A magyarok mezőnyfölénye aztán egy cserejátékos, Schön próbálkozásával érett góllá bő tíz perccel a vége előtt, így a hazai szurkolók egygólos sikert ünnepelhettek az év első válogatott mérkőzésén.
A magyar nemzeti együttes legközelebb kedden, 20 órától a görögökkel játszik újabb felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!