HIRDETÉS

Felőrölte ellenfelét a címvédő

Remek a hazai mérlege a kolozsváriaknak. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

2019. november 22., 22:40

Esélyeshez méltóan szerezte meg a győzelmet a Kolozsvári CFR. Viszonylag simán múlta felül az újoncot, így ott maradt a tabella élén.

2019. november 22., 22:40

Pénteken este a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 17. játéknapját nyitotta a Kolozsvári CFR és a Chindia Târgoviște párharc. Tökéletes rajtot vett a címvédő, már a 3. percben megszerezte az előnyt. A vendégek kapusa rosszul szabadított fel, középre lőtte, Itu lecsapott rá, az üresen hagyott kapu bal oldalába küldte a labdát (1–0).

HIRDETÉS

Ez a találat megalapozta a meccs folytatását, a hazaiak irányítottak, Camora révén a második gólt is megszerezhették volna, ezúttal a hálóőr nagyot védett.

A vendégek is megpróbálkoztak az építkezéssel, ellenfelük jól zárta a területet. Azért két apró helyzetet összehoztak.

A pihenő előtt, a 43. percben Omrani ajtó-ablak szituációban, a kimozduló kapust átejtette, a játékszer a kapufára vágódott. Pár pillanatra rá Arlauskisnak is nagyot kellett nyújtózkodnia egy távoli löketet követően.

A második játékrész óriási CFR-helyzettel indult, Deac tizenegyről nem tudott túljárni a kapus eszén, Aioani bravúrral hárított. A játék képe nem változott, az erdélyi együttes kézben tartotta a párharcot.

Az i-re a pontot – egyben a három pont biztos megkaparintását – a 71. percben tette fel a házigazda, Bordeianu egy hosszú támadást értékesített.

A CFR-játékos duplázott, a 80. percben húszról lőtt a bal alsóba. A végjátékban teljesen feladta a vendégcsapat, Camora pedig a negyediket is belőtte.

A CFR hazai mérlege egészen imponáló: nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, egyszer döntetlen lett.

A kincses város együttese legközelebb már az Európa Ligában játszik, csütörtök este a Lazio otthonában.

Labdarúgó 1. Liga, 17. forduló:

Kolozsvári CFR–Chindia Târgoviște 4–0 (1–0).
Dr. Constantin Rădulescu Stadion. Vezette, Iulian Călin.
Gól: Cătălin Itu (3.), Mihai Bordeianu (71., 80), Camora (87.).
Kolozsvári CFR: Arlauskis – Susic, Vinicius, Boli, Camora – Itu, Bordeianu (Aurelio, 82.), Culio – Deac, Omrani (Păun, 67.), Costache (Traore, 61.). Edző: Dan Petrescu.
Chindia: Aioani – Martac, Benga, Leca, Neciu – Neguţ (Yameogo, 64.), Raţă, Bic, Burlacu – Cherchez, Dumiter. Edző: Viorel Moldovan.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 17. forduló
2019. 11. 22., 20:30 Kolozsvári CFR Chindia Târgoviște 4–0
2019. 11. 23., 18:00 Jászvásári Poli FC Voluntari 2–2
2019. 11. 23., 20:30 FCSB Astra Giurgiu 1–3
2019. 11. 24., 13:30 Academica Clinceni Bukaresti Dinamo 2–2
2019. 11. 24., 16:30 Medgyesi Gaz Metan FC Botoșani 0–0
2019. 11. 24., 19:30 Universitatea Craiova Nagyszebeni Hermannstadt 3–0
2019. 11. 25., 20:30 FC Viitorul Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 4–1

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

FK Csíkszereda–FC Rapid – élő szöveges közvetítés

Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.

Feljavult a második félidőre, de pontatlan volt az FK Csíkszereda (videóval)

Sokba került a gyenge első játékrész az FK Csíkszeredának a Bukaresti Rapid ellen. A szünet után hiába javult fel a székelyföldiek teljesítménye, a végéig nem tudtak betalálni.

Székelyhon

Rúzsa Magdi is ott volt az FK Csíkszereda péntek esti mérkőzésén

Nem hétköznapi „szurkoló” tűnt fel az FK Csíkszereda stadionjának lelátóján.

`
Krónika

Ördögöt próbált űzni a lányából egy erdélyi nő: ő pszichiátriára, a lány a gyermekvédőkhöz került

A rendőrségtől a gyermekvédelemig számos hatóság akcióba lendült, miután a héten felkerült a TikTokra egy videó, amelyen az látható, hogy a Szeben megyei Erzsébetvárosban egy nő megpróbálja kiűzni a démonokat a lányából.

Krónika

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Ez is érdekelheti

Meglepetés a sereghajtótól: az FC Argeș Kolozsváron verte meg a CFR-t (videóval)

A labdarúgó Szuperliga eddigi legnagyobb meglepetését okozta a 3. forduló előtt még sereghajtó FC Argeș, vasárnap idegenben, a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban győzte le a Kolozsvári CFR-t.

Ezüstéremmel zárt a házigazda FK Csíkszereda az első Burus Csaba Emléktornán

Bejutott az első Burus Csaba Emléktorna döntőjébe az FK Csíkszereda U15-ös együttese, ahol végül a Budapest Honvéd bizonyult jobbnak. A nemzetközi utánpótlástorna méltó módon tisztelgett a klub utánpótlásképzését megalapozó szakember öröksége előtt.

A Sepsi OSK edzője ragaszkodott hozzá, hogy minden játékos kilencven percet kapjon

Egymás után két edzőmérkőzést játszott szombaton a labdarúgó 2. Ligára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ezeken a keret minden bevethető játékosa lehetőséget kapott. Ovidiu Burcă vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Az UTA csodagóllal nyert, a Farul fordított a címvédő ellen (videóval)

Szombaton két találkozó volt terítéken a labdarúgó Szuperliga harmadik fordulójában. Az Aradi UTA és a Konstancai Farul gyűjtötte be a pontokat.

A szünetig jól tartotta magát az SZFC a Sepsi OSK vendégeként

Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.

Két tesztmeccset játszik egy nap a Sepsi OSK, az elsőn potyogtak a gólok

A másodosztály egyik újoncát látta vendégül a háromszéki együttes szombaton délben. A Besztercei Gloria két ízben is vezetett a Sepsi OSK ellen.

Edzője szerint van keresnivalója ebben a bajnokságban az FK Csíkszeredának

A Rapid kétgólos győzelmet aratott Csíkszeredában a labdarúgó Szuperliga péntek esti összecsapásán. A találkozó után mindkét vezetőedző kiemelte a mérkőzés sportszerű légkörét és a közönség példamutató viselkedését.

Feljavult a második félidőre, de pontatlan volt az FK Csíkszereda (videóval)

Sokba került a gyenge első játékrész az FK Csíkszeredának a Bukaresti Rapid ellen. A szünet után hiába javult fel a székelyföldiek teljesítménye, a végéig nem tudtak betalálni.

FK Csíkszereda–FC Rapid – élő szöveges közvetítés

Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.

Székelyföldi klubok játékosai a női U17-es válogatottban

Edzőtábort szerveznek a román U17-es korosztályú női labdarúgó-válogatott számára, amelynek keretében két barátságos mérkőzést játszanak Moldovával.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!