Az edzőváltást követően jól megy a háromszékieknek, az utóbbi négy bajnoki meccsükből hármat megnyertek, így elkerültek a kiesőzónából, a kilencedik helyről várták a naptári év utolsó párharcát. Vasárnap délután a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának huszonkettedik játéknapján hazai környezetben fogadta az újonc Chindia Târgoviștét.
Mindkét tréner úgy állította össze együttesét, hogy szem előtt tartotta, támadó focit alkalmaz. Az első negyedórában jó volt az iram, igaz, hogy a csapatok csak nyomás alatt tartották egymást, kapura tartó lövést nem jegyezhettünk fel.
A vendégek lőttek először kapura, ebből pedig gólt értek el, a 22. percben egy szöglelet követően a hazaiak nem tudtak felszabadítani, Ivancic közelről, igencsak lesgyanús pozícióból lőtte a hálóba a labdát (0–1).
Gyorsan jött az egyenlítés, négy percre rá Carnatot buktatták a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt Vașvari mesterien lőtte a bal felsőbe (1–1).
A Sepsi OSK rátett egy lapáttal a tizenegyest követően, a 33. minutumban Ștefănescu készítette le Fülöpnek, aki a kimozduló kapus mellett nem tudta átpöccinteni. Pár percre rá Fülöp passzolt Ștefănescunak, aki tízről a hálóőrbe bombázta.
A második félidőben is a sepsiszentgyörgyiek voltak aktívabbak, az 57. percben Aioani védte Dimitrov távoli lövését.
Egy óra játékot követően érezhetően esett a mérkőzés színvonala, sok volt az eladott labda, a technikai hiba, töredezett lett a játék. Inkább a harciasságról, mintsem a fociról szólt az utolsó félóra.
A szerencse is elkerülte a hazaikat a 72. percben: az oldalvonalhoz közel, mintegy húsz méterről végzett el egy szabadrúgást Fülöp, kapura tekerte, a labda a felső lécre pottyant, a kipattanót Vașvari fejelte rá, ez mellé szállt.
A 77. percben került előnybe a Sepsi OSK, Ștefant indították, betört a tizenhatosra, a kimozduló kapus felett estéből elpöccintette (2–1).
A végjátékot emberelőnyben játszhatta a vendéglátó, a 80. percben Yameogo kapta meg második sárga lapos figyelmeztetését.
A találkozót Flores zárta le, az ötös sarkától fejelte a hálóba (3–1).
Megérdemelten nyert, győzelemmel zárta a 2019-es esztendőt a Sepsi OSK – Leo Grozavu hat meccséből négyet megnyert a kispadon –, így viszonylag nyugodtan telelhet a keret, a rangsorban feljött a nyolcadik helyre, a rájátszás felsőházának elérése nem könnyű, de nem is lehetetlen.
Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 22. forduló:
Sepsi OSK–Chindia Târgoviște 3–1 (1–1)
Gól: Gabriel Vașvari (26.), Florin Ștefan (77.), Dylan Flores (86.), illetve Josip Ivancic (22.)
Vezette: Adrian Cojocaru (Galac).
Sepsi: Niczuly - Dimitrov, Bouhenna, Tincu, F. Ștefan - Fülöp (Velev, 87.), Vașvari, Deaconu (Flores, 50.) - Carnat (Karanovic, 63.), Safranko, Ștefănescu. Edző: Leo Grozavu.
Chindia: Aioani - Benga, Dudea, Leca - Yameogo, Novac, Bic, Negrea (Dumitrașcu, 46.) - Rață (Burlacu, 78.) - Neguț, Ivancic (Pițian, 84.). Edző: Viorel Moldovan.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 22. forduló
| 2019. 12. 20., 00:00 | Astra Giurgiu | Academica Clinceni | 3–1 |
| 2019. 12. 20., 00:00 | FC Botoșani | Bukaresti Dinamo | 1–0 |
| 2019. 12. 20., 00:00 | Medgyesi Gaz Metan | FC Viitorul | 1–0 |
| 2019. 12. 21., 14:30 | Nagyszebeni Hermannstadt | Jászvásári Poli | 1–0 |
| 2019. 12. 21., 20:00 | FC Voluntari | Kolozsvári CFR | 0–4 |
| 2019. 12. 22., 16:45 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | Chindia Târgoviște | 3–1 |
| 2019. 12. 22., 20:00 | FCSB | Universitatea Craiova | 2–0 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!