Az egy héttel korábban hazai pályán szerzett kétgólos győzelmével a marosvásárhelyi csapat számított favoritnak. A szombati összecsapásra a bordó-feketéket nagyjából negyven főből álló szurkolócsoportjuk is elkísérte Szeben megyébe.
A resinári községi stadionban rendezett találkozón a hazaiak elszántan léptek pályára, hogy képesek ledolgozni az első meccsen összeszedett hátrányukat. Az első félidőben tökéletesen alakult a tervük, hiszen 2–0-s előnyre tettek szert, amellyel összesítésben kiegyenlítették a párharcot.
Szünet után a marosvásárhelyiek továbbra sem találtak magukra, mígnem a végéhez közeledve Emilian German szépített, és ez a találat döntőnek bizonyult az MSE továbbjutása szempontjából.
A hajrában ugyanis a Szeben megyeiek megszerezték harmadik góljukat, de hiába, mivel a 3–1-es végeredménnyel, idegenben lőtt találatukkal a marosvásárhelyiek nyerték meg a párharcot.
A mérkőzés lejártával pedig a csapat játékosai önfeledt ünneplésbe kezdtek.
A marosvásárhelyi együttes viszont hivatalosan egyelőre nem feljutó, mivel a Szeben megyeiek az első mérkőzés után megfellebbezték az MSE osztályozón való részvételét, és azt kérik, hogy zöld asztalnál nyerjék meg a párharcot.
A marosvásárhelyi klub ugyanis a 4. ligás győzelmét követően változtatott a klub nevén, MSE 08-ról (ez a szám a 2008-as újraalapítás évére utal) csak MSE-re, de ezt egy nappal a június 10-ei határidő lejárta után tette, illetve ezt nem hagyta jóvá a Maros Megyei Labdarúgó Egyesület.
Döntés ezen a héten várható az ügyben a Román Labdarúgó-szövetségnél, de az utóbbi évek tapasztalataiból kiindulva várhatóan a pályán győztes MSE-nek kedvező határozatot hoznak majd.
Négy év elteltével (legutóbb 2014-ben a Radnóti SK-nak jött össze a feljutás) a Marosvásárhelyi MSE az első Maros megyei csapat, amelynek sikerült a felkerülni a 3. Ligába, az előző idényekben ugyanis a Nyárádtői Viitorul, a Marosludasi Mureșul és a Marosoroszfalui Mureșul sorra elbukták osztályozós párharcaikat.
Labdarúgás, 3. ligás osztályozó, visszavágó:
Resinári Păltiniș–Marosvásárhelyi MSE 3–1 (2–0),
gólszerzők: Cosmin Coțofan (28.), Bogdan Frăţilă (43.), Bogdan Chirilă (85.), illetve Emilian German (78.)
Păltiniș: Andrei Piko – Alexandru Barbu, Călin Trohin (Adrian Baciu, 61.), Gabriel Băra, Bogdan Chirilă – Alin Vlada, Cătălin Nasta, Cosmin Coțofan, Ovidiu Ganea – Alexandru Mămăligă (Silviu Han, 84.), Bogdan Frățilă. Edző: Dragoș Năstase.
MSE: Kristály Hunor – Mihály Zoltán, Paul Brai, Cătălin Silaghi, Virgil Bucur – Mircea Ungur, Totó Szilárd (Emilian German, 64.), Moldován Tamás, Tamás Attila (Tamás Róbert, 87.) – Dudás Levente (Emil Deteșan, 90+2.), Rareș Ruja. Edző: Fehér Csaba.
Vezették: Mircea Ardelean (Arad), Ioan Humita (Örményes, Krassó-Szörény), Ilie Alexandru (Boksánybánya, Krassó-Szörény)
Továbbjutott a Marosvásárhelyi MSE 3–3-as összesítéssel, idegenbeli góllal.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!