Az első három csoportban tiszta kép, a bajnokság felénél a Bukaresti Dream Team, a Temesvári ASU Poli és a Gyulafehérvári Student Sport csapatai vezettek, és ez a három csapat az FRF szerint feljut a 2. Ligába.
A 4. csoportban a bajnokság felénél az FK Csíkszereda előnye csak egy pont volt a Bákói Măgurával szemben, a határozat szerint ez a két csapat osztályozót játszik majd a feljutásért.
Albu László, az FK Csíkszereda női csapatának vezetőedzője elmondta, hogy ezt az oda-vissza rendszerben elképzelt párharcot valószínű, hogy augusztusban, az új bajnokság kezdése előtt rendezik meg.
mert a most befagyasztott bajnokságban a másodosztály egyik csoportja páratlan volt, az egyikben hat, a másikban pedig hét együttes szerepelt. Mi készülünk, a lányok lelkiismeretesen, otthonaikban, egyénileg végzik a kiadott edzésprogramot” – nyilatkozta Albu.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!