A Vasas Feminánál az erőnléti edző által összeállított egyéni edzésterv szerint tartják formában magukat a lányok otthon. László Béla, a Vasas Femina elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy továbbra sincs semmi konkrétum a bajnokságok folytatásával kapcsolatban.
„Talán május első felében látni fogjuk, mi fog történni, mikor folytatódhat a bajnokság. A tavaszi szezon rajtja a különböző korosztályos válogatottak összetartásai miatt tolódott, épp a visszavágók első fordulója előtt szakadt félbe a pontvadászat” – vázolta a helyzetet az elnök.
László Béla szerint több forgatókönyv is létezik a bajnokságokkal kapcsolatban, ám itt sincs konkrétum.
„Szó volt arról, hogy az első hat helyezett felsőházi rájátszásba került, a többi hat csapat pedig a kiesés ellen küzd majd. Még az is felvetődött, hogy a hátra maradt meccseket ősszel játszanánk le, majd jövő évben áttérünk a tavaszi-őszi lebonyolításra, ám ez rengeteg bonyodalommal járna. Minden attól függ, hogy a korlátozások megszűnése után mennyi időnk marad lejátszani a bajnokságot” – folytatta.
A csapathoz a téli szünetben érkezett Vágó Attila vezetőedzővel napi szinten telefonon tartják a kapcsolatot. „Ő új csapatot akar itt építeni. A tavaszi szezon pedig arra lett volna jó számára, hogy felmérje az erőviszonyokat és kialakítsa azt a keretet, amellyel a következő kiírásban a bajnoki címért harcolhattunk volna.
– zárta a beszélgetést az elnök.
A Vasas Femina február végén a Román Kupa nyolcaddöntőjében hazai pályán búcsúzott a sorozattól. A negyedik helyről várja a bajnokság folytatását, három pont a lemaradása a második helyezett Galaci Universitateával szemben. A Vasas Femina II. a harmadik helyen áll a másodosztály 1-es szériájában.
Nem álltak le az edzések a 3. Liga 4. csoportjának éllovasánál. Az FK Csíkszereda lánycsapatának tagjai, ki-ki saját lehetősége szerint, hazai környezetben, heti öt edzéssel készül a bajnoki folytatásra. „Telefonon, interneten tartjuk a kapcsolatot, heti edzéstervet küldök mindenkinek, vannak erőnléti-, de labdás gyakorlatok is. A lányok pedig kis videókat küldenek vissza, ezen ellenőrizhetők az elvégzett gyakorlatok, edzések.
– mondta Albu László.
Az FK Csíkszereda edzőjétől megtudtuk, hogy idén a megszokottól eltérő lesz a húsvéthétfői locsolás, a szükségállapot miatt a lányokat online öntözi meg az edző. Az FK Csíkszereda női együttesének négy mérkőzése maradt az alapszakaszból. Az eredeti tervek szerint lenne rájátszás is, de erről Albu szerint korai beszélni, a csíki szakember azzal is elégedett lenne, ha be tudnák fejezni alapszakaszt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!