Zsinórban harmadik döntetlenjét játszotta vasárnap az Atlético Madrid a bajnokságban, ezúttal az Athletic Bilbaóval ikszelt. A „matracosoknak” ez volt a tizenharmadik pontosztozkodásuk a La Ligában, ebben az idényben toronymagasan vezetnek ebben a mutatóban. Így nem csoda, hogy Diego Simeone legénysége csak a hatodik helyen áll, igaz, pontegyenlőséggel a 4. Real Sociedaddal és az 5. Getaféval.
A Real Madrid az FC Barcelonához hasonlóan repülőrajtot vett, Toni Kroos egy szép lövéssel már a 4. percben bevette az Eibar kapuját. A kiesőzónából menekülő baszkok nem találták a fogást az energikusan játszó hazaiakon, akik fél óra játék után Sergio Ramos révén megszerezték második góljukat. Ez volt a Real csapatkapitányának hatodik találata a bajnokságban. A szünet előtt Marcelo is betalált, így kényelmes előnyben vonulhatott pihenőre a Real az Alfredo di Stéfano stadion öltözőjébe.
A második félidőben egy szerencsés találattal szépített az Eibar, de semmi sem veszélyeztette a Real sikerét. Ez volt Zinédine Zidane kétszázadik meccse a madridiak kispadján, továbbá kilencvenedik spanyol bajnokiját nyerte csapatával, ezzel megelőzte a legendás Leo Beenhakkert (89). Az élen Miguel Muñoz áll 257 győzelemmel.
A spanyol fővárosiak továbbra is tapadnak az éllovas Barcelonára, két pont a hátrányuk. Hétfőn már kezdődik a 29. forduló a spanyoloknál, a Barcelona kedden este 11 órakor fogadja a Leganést, míg a Real csütörtökön ugyancsak hazai pályán játszik, este 11 órakor a forduló rangadóján a Valenciát fogadja.
La Liga, 28. forduló
Athletic Bilbao–Atlético Madrid 1–1 (1–1),
gólszerzők Muniain (37.), illetve Diego Costa (39.);
Real Madrid–Eibar 3–1 (3–0),
gólszerzők Kroos (4.), Ramos (30.), Marcelo (37.), illetve Bigas (60.);
Real Sociedad–Osasuna – vasárnap 23 órától.
Korábbi eredmények
Sevilla–Real Betis 2–0 (0–0),
Granada–Getafe 2–1 (0–1)
Valencia–Levante 1–1 (0–0),
Espanyol–Alavés 2–0 (1–0),
Celta Vigo–Villarreal 0–1 (0–0),
Leganés–Valladolid 1–2 (0–1),
Mallorca–Barcelona 0–4 (0–2).
A bajnokság állása:
1. FC Barcelona 28 mérkőzés/61 pont
2. Real Madrid 28/59
3. Sevilla 28/50
4. Real Sociedad 27/46
5. Getafe 28/46
6. Atlético Madrid 28/46
7. Valencia 28/43
8. Villarreal 28/41
9. Granada 28/41
10. Athletic Bilbao 28/38
11. Osasuna 27/34
13. Levante 28/34
13. Real Betis 28/33
14. Valladolid 28/32
15. Alavés 28/32
16. Eibar 28/27
17. Celta Vigo 28/26
18. Mallorca 28/25
19. Leganés 28/23
20. Espanyol 28/23
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!