Liviu Ciobotariu kétéves szerződést kötött a Petrolul Ploiești együttesével, a tapasztalt tréner a tervek szerint június 9-én tartja az első edzést a vakációról visszatérő „sárga farkasoknak”. Munkáját Cătălin Munteanu és Adrian Iordache segédedzők segítik majd. A Szuperliga nemrég lejárt idényében a Petrolul 31 ponttal a play-out harmadik helyén végzett.
Ciobotariu olyan csapatoknál dolgozott vezetőedzőként, mint az FC Național, az FC Otopeni, a Bukaresti Dinamo, a Jászvásári CSMS, az FC Vaslui, a Marosvásárhelyi ASA, a FC Hermannstadt, az FC Voluntari, az FC Botoșani, illetve a szaúdi Al Faisaly és Al-Tai. A Sepsi OSK-hoz 2023 nyarán érkezett, ahol végül öt hónapot töltött. Kezdésként megnyerte a Szuperkupát, majd az Európa Konferencia-liga selejtezőjében egészen a rájátszásig vezette az alakulatot, ahol a norvég Bodø/Glimt elleni párharcban hosszabbításban maradtak le a csoportkörről. Minden sorozatot figyelembe véve 26 mérkőzésen irányította a háromszékieket, ezeken kilenc győzelem, nyolc döntetlen és kilenc vereség volt a mérlege.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!