Vasárnap két helyszínen, Bögözben és Korondon játszották a labdarúgó 5. Liga udvarhelyszéki kiírásának helyosztóit. Mindkét esetben a vendégek örülhettek, ráadásul úgy, hogy hátrányból tudtak fordítani. Ez azt jelenti, hogy a kisdöntőt Malomfalva nyerte, így harmadik lett, a Farcádi SE pedig a bajnoki címmel büszkélkedhet.
„Volt egy kis düh bennünk, mert már az elején jeleztük, ha a döntőig érünk, akkor az a vasárnap nem lesz jó nekünk, hiszen falunap volt Farcádon. Ennek ellenére a szervező, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) nem sokat tett meg, hogy eltolja pár nappal.
– mondta el megkeresésünkre Móni Attila, a Farcádi SE csapatkapitánya, egyben elnöke.
Meglátása szerint a fináléba jutott két együttes kiemelkedett a mezőnyből, így megérdemelten néztek farkasszemet az utolsó meccsen. A Farcádi SE 2019 után – a legutóbbi Udvarhely körzeti bajnokság első helyét is ők hódították el – újból az élen zárt. Ráadásul mindezt úgy tették, hogy egy döntetlen mellett az összes párharcukat megnyerték.
„Próbálunk helyi fiatalokat bevonni a keretünkbe, kis település a miénk, így ez nem éppen olyan könnyű. Nagyrészt udvarhelyi játékosok alkotják a csapatot.
– tette hozzá a farcádiak elnöke.
A HMLE részéről a szervező, Somolyák István kifejtette, problémamentesen zárták a szezont. Véleménye szerint meglátszott a kétéves kihagyás, a mostani bajnokság amolyan előkészület volt a következő évadra.
A Csík körzeti bajnokságot a Csíkszentsimoni FC nyerte, a június 24-én rendezett döntőben 3–1-re verte a Szépvízi MŰ együttesét.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!