A labdarúgó Szuperliga 23. fordulójában január 29-én rendezett sepsiszentgyörgyi mérkőzést a 26. percben felfüggesztette Andrei Chivulete játékvezető a craiovai drukkerek magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága február 15-én úgy határozott, hogy a Sepsi OSK zöld asztalnál 3–0-ra megnyeri a bajnoki találkozót.
A fellebbviteli bizottság felülírta ezt a döntést, és a csütörtöki ülésén úgy határozott, hogy az első perctől újrajátsszák a mérkőzést. Az egyetlen szabad időpont jövő csütörtök, amikor Sepsiszentgyörgyön csak a Sepsi OSK szurkolói vehetnek részt, mivel helybenhagyták a craiovai drukkerek hatmeccses eltiltását az idegenbeli találkozókon.
A döntés következtében a bajnoki tabellán immár az FCU Craiova foglalja el a hatodik helyet, egy ponttal előzi meg a Sepsi OSK-t. Az alapszakasz utolsó fordulójában mind a két csapat azonos időpontban, vasárnap 21 órától játszik, a Sepsi OSK az FCSB, míg az FCU Craiova a Hermannstadt vendége lesz. Amennyiben az oltyánok legyőzik a Hermannstadtot, a Sepsi pedig kikap az FCSB-től, akkor az FCU Craiova matematikailag is bejut a felsőházi rájátszásba függetlenül attól, hogy mi lesz a jövő heti sepsiszentgyörgyi mérkőzés végeredménye.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul Farul | 29 | 18 | 7 | 4 | 52-27 | 61 |
2 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 29 | 19 | 3 | 7 | 50-28 | 60 |
3 | FCSB FCSB | 29 | 16 | 6 | 7 | 50-35 | 54 |
4 | Bukaresti Rapid Rapid | 29 | 15 | 7 | 7 | 39-24 | 52 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 29 | 15 | 6 | 8 | 35-26 | 51 |
6 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 28 | 11 | 7 | 10 | 34-28 | 40 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 28 | 10 | 9 | 9 | 43-29 | 39 |
8 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 29 | 8 | 10 | 11 | 25-33 | 34 |
9 | FC Voluntari Voluntari | 29 | 8 | 9 | 12 | 27-31 | 33 |
10 | Petrolul Ploiești Petrolul | 29 | 10 | 3 | 16 | 27-44 | 33 |
11 | Chindia Târgoviște Chindia | 29 | 7 | 10 | 12 | 31-41 | 31 |
12 | FC Botoșani Botoșani | 29 | 7 | 10 | 12 | 28-43 | 31 |
13 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 29 | 10 | 8 | 11 | 29-29 | 29 |
14 | Aradi UTA UTA | 29 | 6 | 9 | 14 | 28-39 | 27 |
15 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 29 | 6 | 9 | 14 | 21-40 | 27 |
16 | CS Mioveni Mioveni | 29 | 4 | 9 | 16 | 22-44 | 21 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!