Hirdetés

Európa Liga: megismerték újabb ellenfeleiket a román és magyar csapatok

Az FCSB a vajdasági Topolyai SC-vel találkozik. Archív
Fotó: Agerpres/Grigore Popescu

2020. augusztus 31., 14:59

Elkészítették a labdarúgó Európa Liga második selejtezőkörének párosításait is hétfőn délután: a román csapatok balkáni ellenfelekkel találkoznak, a legkönnyebb feladatot látszólag a Mol Fehérvár kapta.

2020. augusztus 31., 14:59

A sorsoláson két román és két magyar együttes volt érdekelt. Közülük az FCSB és a Mol Fehérvár kiemeltként várta ellenfelét, a Botoșani és a Budapest Honvéd nehezebb vetélytársra számított. A harmadik romániai részvevő, a BL-ből kiesett Kolozsvári CFR kedden kap ellenfelet, ekkor tartják ugyanis a harmadik selejtezőkör sorsolását.

Hirdetés

Az első körben az örmény Shirak csapatán 3–0-val túljutott FCSB ezúttal idegenben játszik, a szomszédos Szerbiába látogat a vajdasági Topolyai SC-hez. Az FC Botoșani elkerülte a jóval esélyesebb BATE Boriszovot és a Partizan Belgrádot, helyettük a verhetőbb észak-macedón Skendijával házigazdaként mérkőzik meg.

A Budapest Honvéd a finn Inter Turku hosszabbításban való kiejtése után újabb skandináv gárdával, a jóval erősebb svéd Malmővel találkozik hazai pályán. Szerencsésebb sorsolásban volt része a Mol Fehárvárnak, amely a máltai Hibernians otthonában harcolhatja ki a továbbjutást.

A párharcok egy meccsen dőlnek el, a mérkőzéseket szeptember 17-én rendezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A másodosztályban próbál szerencsét a kézdivásárhelyi focista

Magyarországi tapasztalatszerzés után visszatért a román bajnokságba Dobozi Krisztián. A kézdivásárhelyi labdarúgó a 2. Ligában érdekelt CS Stefănești-hez igazolt, amelynek színeiben már be is mutatkozott.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Rögös út vezet a Román Kupa csoportkörébe a székelyföldi csapatoknak

Kisorsolták csütörtökön a labdarúgó Román Kupa rájátszásának párosításait. Az augusztus 19-én rendezendő fordulóban az élvonal nyolc csapata is bekapcsolódik a küzdelmekbe, köztük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Kupaellenfelet kap az FK Csíkszereda, a Sepsi OSK és az ASA

A csoportkör előtti utolsó forduló, a rájátszás sorsolását tartják csütörtökön a labdarúgó Román Kupában. A 32 csapatos mezőnyben mindkét székelyföldi élvonalbeli együttes érdekelt.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!