Hirdetés

Emberhátrányban kaptak ki a Craiovától, folytatódik az UTA pocsék sorozata

Kihasználta az emberelőnyt, győzött az Universitatea Craiova. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

2022. október 23., 20:42

Saját közönsége előtt látta vendégül az Universitatea Craiova együttesét az Aradi UTA, amely az ezt megelőző négy bajnokijából egyet sem tudott megnyerni. Habár remekül játszottak, mégsem sikerült megszakítaniuk pocsék szériájukat, miután emberhátrányba kerültek és vereséget szenvedtek.

2022. október 23., 20:42

Remek összecsapást vívott egymással a két fél a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában, számos gólhelyzetet alakított ki mindkét csapat, de végül az emberhátrány végzetesnek bizonyult a hazaiak számára, nem tudtak már kiegyenlíteni a végén.

Az első negyedórában több komoly lehetőséget is kidolgozott az aradi együttes, a harmadikból pedig be is vették a Craiova kapuját, egy szögletet követően nem tudtak felszabadítani a vendég védők, Abeid pedig kihasználta ezt és közelről a kapuba bombázott (1–0). A folytatásban éledezett az ellenlábasuk játéka is, ennek köszönhetően még szünet előtt sikerült egyenlíteniük. A hosszabbításban Dan Nistor tekerte be a játékszert szabadrúgásból, kiválóan érkezett Baiaram és könnyedén fejelt a hálóba (1–1).

Hirdetés

A második játékrész sokkal szerencsétlenebbül indult az UTA számára, az 50. minutumban Anton követett el egy teljesen felesleges szabálytalanságot, emiatt pedig megkapta a második sárgáját, 40 perccel a vége előtt emberelőnybe került a Craiova.

Szinte azonnal ki is használták ezt, ezúttal is Dan Nistor adott egy elképesztő indítást Baiaramnak, aki a szembejövő kapus mellett elgurította a játékszert és megfordította a találkozót (1–2).

A hátralévő időben inkább a vendégek veszélyeztettek, így nem forgott veszélyben a győzelmük, maradt az 1–2-es végeredmény. Ez volt zsinórban az ötödik bajnokija az Aradi UTA együttesének, amelyen nyeretlenek maradtak.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 15. forduló:
Aradi UTA–Universitatea Craiova 1–2 (1–1)
gólszerzők: Abeid (13.), illetve Baiaram (45+1., 57.)

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 15. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Konstancai Farul Farul
15
10
4
1
28-11
34
2
Bukaresti Rapid Rapid
15
9
2
4
17-10
29
3
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
13
9
1
3
22-12
28
4
Universitatea Craiova U Craiova
14
7
3
4
18-16
24
5
FC Hermannstadt Hermannstadt
14
6
5
3
17-13
23
6
FCSB FCSB
13
5
5
3
19-18
20
7
Petrolul Ploiești Petrolul
15
6
2
7
14-17
20
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
15
5
4
6
21-13
19
9
FC Botoșani Botoșani
14
4
6
4
12-18
18
10
FC Voluntari Voluntari
15
4
5
6
12-16
17
11
FC Argeș Pitești FC Argeș
15
5
2
8
12-20
17
12
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
15
4
4
7
15-16
16
13
Aradi UTA UTA
15
4
4
7
14-20
16
14
Chindia Târgoviște Chindia
14
4
3
7
17-19
15
15
Kolozsvári U Kolozsvári U
15
3
5
7
10-16
14
16
CS Mioveni Mioveni
15
1
5
9
9-22
8
FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!