Hirdetés

Elverte a Premier League címvédője a friss bajnokot

A már tét nélküli rangadót Guardiola csapata nyerte
Fotó: Forrás: Facebook

2020. július 03., 10:56

A Premier League – immár tét nélküli – slágermeccsén a Manchester City 4–0-ra ütötte ki az újdonsült bajnok Liverpoolt. A szerdai játéknap másik mérkőzésén a Sheffield a szenvedő Tottenham együttesét verte.

2020. július 03., 10:56

Az angol bajnokság a múlt évben a Manchester City és a Liverpool őrült versenyfutásáról szólt, idén azonban a „vörösök” leiskolázták az egész mezőnyt: a 32. fordulót 23 pontos előnyről várhatták. Így már csak a presztízs volt kérdés a liga csúcsmeccsén.

A Pool manchesteri játékosok díszsorfala között vonulhatott ki a gyepre, és már eleve érezhető volt, hogy itt nem lesz unalmas gurigázás, mindkét csapat egyértelműen a győzelemre törekedett. A meccsen aztán volt minden, ami egy semleges nézőt igazén szórakoztatni tud: rögtön az elején egy les miatt érvénytelenített City-gól, majd a túloldalon egy Szalah kapufa. A gólok sem várattak sokáig magukra, Sterling mezét rángatta meg Gomez, és De Bruyne 11-esből szerzett vezetést a hazaiaknak.

Hirdetés

Ez egyértelműen döntő pillanat volt. Az egyenlítésre törő Liverpool hátul kinyílt, és lehetőséget adott a Citynek a gyors kontrákra, a szünetre már 3–0 lett az állás. A második félidőben még eggyel nőtt a különbség, Oxlade-Chamberlain lábáról jutott a labda a kapuba, és így lett öngól, de amúgy is a hálóban kötött volna ki a játékszer.

A meccs hosszabbításában Mahrez megszerezte az ötödiket is, de ez már nem került fel az eredményjelzőre, a találatot kezezés előzte meg.

Manchester City–Liverpool 4–0 (3–0)
Gólszerzők: De Bruyne (25. perc – 11-esből), Sterling (35.), Foden (45.), Oxlade-Chamberlain (66. – öngól)

A nap másik mérkőzésén a Sheffield sorra fojtott el minden próbálkozást a vendég Tottenham részéről. Az esélyesebbnek hitt londoniak az egész meccs alatt egyetlen kapura lövést értek el, és azt is a 90. percben. Igaz abból gól is lett. Ezt megelőzően azonban csak kínlódtak José Murinho játékosai, és a Sheffield akarata érvényesült úgy is, hogy mindössze a játékidő 33. százalékában birtokolták a labdát. Az első félidőben 1–0 volt az állás, ehhez még kettőt tett hozzá a Sheffield, hogy aztán a legvégén Kane lője meg a becsületgólt a Spurs-nak.

Sheffield United–Tottenham Hotspur 3–1 (1–0)
Gólszerzők: Berge (31.), Mousset (69.), McBurnie (84.), ill. Kane 90.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!