A találkozót még a 2. fordulóban kellett volna lejátszani, ám ezt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elhalasztotta, mivel a vajdahunyadiak az európai kupasorozatokban voltak érdekeltek. Az új időpont szerint szerdán 17 órától pótolják a mérkőzést, méghozzá az átalakított nyárádtői stadionban, ez lesz az idén feljutott Maros megyei csapat első meccse a saját otthonában. A belépőket a szabad helyek függvényében 14 órától kezdik árusítani a helyszínen, ezek 30 lejbe kerülnek.
Eddig ugyanis nem rendezhették meg hazai pályán az összecsapásokat, mivel az aréna nem felelt meg a szövetség által előírt követelményeknek.
Pontosabban túl kevés, nagyjából 650 volt a férőhely a létesítményben, és ahhoz, hogy 2. ligás mérkőzéseket lehessen játszani, legalább 1500 hely kialakítása szükséges a lelátón. Ennek eleget tett a klub vezetősége, így a helyi szurkolók először láthatják hazai pályán kedvenceiket az előző szezonban Román Kupát nyert és a bajnokság egyik ütőképes gárdája ellen.
A nyárádtőiek eddig két hazai meccset játszottak le, ezeket azonban átmeneti otthonukban, Szászrégenben, a harmadosztályban szereplő Avântul stadionjában rendezték.
Mindkét találkozó nagyon szoros volt, előbb a legvégén kapott góllal 1–0-ra veszítettek a Chindia Târgoviștével szemben, majd a múlt hétvégén 0–0-s döntetlent értek el a CS Afumați ellen.
Az újonc együttes egyelőre nem tudta felvenni a másodosztály tempóját és gyenge eredményeket jegyzett. Az Eusebiu Tudor által irányított nyárádtőiek az eddigi hat mérkőzésükön mindössze három pontot szereztek, háromszor vereséget szenvedtek.
Ráadásul a mezőnyben egyedüli csapatként még egyetlen gólt sem lőttek, így a 21., utolsó előtti helyen állnak, csak a szezont még pocsékabbul kezdő Viitorul Pandurii Târgu Jiut tudják megelőzni.
Ami a vendég Vajdahunyadi Corvinult illeti, a klubnak az új idényben sincs feljutási joga, pedig ennek megszerzéséhez nagyon közel voltak, így újabb átmeneti szezon következik számukra. Mivel az első két bajnokijukat elhalasztották, eddig csak öt meccsen léptek pályára, és miután egy vereséggel és egy döntetlennel kezdtek, az utóbbi három fordulóban feljavult a teljesítményük, mind a kilenc pontot begyűjtötték, és ezzel felzárkóztak az élmezőnyre.
A párosítás érdekessége, hogy a két csapat az utóbbi négy évben nem kevesebb mint 14 alkalommal találkozott egymással, eddig mindig a harmadosztályban, a mostani lesz az első mérkőzésük magasabb szinten. A Corvinul egyértelműen uralja a párharcot, az eddigi meccseken tízszer győzött, három döntetlen mellett a Nyárádtő csak egyszer tudta nyertesen elhagyni a pályát, még 2020 szeptemberében a legelső összecsapásukon.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 6 | 6 | 0 | 0 | 16-6 | 18 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 7 | 4 | 3 | 0 | 6-2 | 15 |
3 | CS Afumaţi Afumaţi | 6 | 4 | 1 | 1 | 8-4 | 13 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 7 | 3 | 3 | 1 | 10-5 | 12 |
5 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 6 | 4 | 0 | 2 | 11-8 | 12 |
6 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 7 | 3 | 3 | 1 | 7-5 | 12 |
7 | CSM Slatina Slatina | 6 | 3 | 2 | 1 | 13-2 | 11 |
8 | Resicabányai CSM Resica | 7 | 3 | 2 | 2 | 11-12 | 11 |
9 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 5 | 3 | 1 | 1 | 7-4 | 10 |
10 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 7 | 3 | 1 | 3 | 7-6 | 10 |
11 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 7 | 3 | 1 | 3 | 7-8 | 10 |
12 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 7 | 2 | 3 | 2 | 6-5 | 9 |
13 | Concordia Chiajna Chiajna | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-10 | 7 |
14 | Sellenberki SK Sellenberk | 7 | 1 | 3 | 3 | 5-6 | 6 |
15 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 6 | 2 | 0 | 4 | 6-8 | 6 |
16 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 7 | 2 | 0 | 5 | 8-11 | 6 |
17 | Chindia Târgoviște Chindia | 7 | 2 | 0 | 5 | 6-11 | 6 |
18 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 7 | 2 | 0 | 5 | 4-16 | 6 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 7 | 1 | 1 | 5 | 3-9 | 4 |
20 | 6 | 1 | 2 | 3 | 2-5 | 3 | |
21 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 7 | 0 | 3 | 4 | 1-8 | 3 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!