A felsőházi rájátszásba jutásért küzdő együttesek között két pont volt a különbség a labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjának 11. fordulójában lejátszott szombati mérkőzés előtt, így a vendégként pályára lépő nyárádtőiek győzelem esetén megelőzhették volna ellenfelüket.
Színvonalas és izgalmas mérkőzést vívtak, mind a két félidőben nagyon sok helyzetet alakítottak ki a csapatok, ezeknek legnagyobb részét azonban nem tudták gólra váltani.
A vezetést a házigazda gyulafehérváriak szerezték meg a 24. percben, amikor a CSU alapemberének számító, szovátai születésű Kilyén Szabolcs fejjel talált be.
Az egyenlítés nem sokáig váratott magára, a Maros megyeiek még jóval a szünet előtt válaszoltak a csapatkapitány Victor Astafei révén, aki távoli lövéssel volt eredményes, ehhez kellett a hazai kapus nagy hibája is.
A folytatásban újabb találat már nem született, így maradt az 1–1-es döntetlen.
Az immár négy forduló óta nyeretlen nyárádtői csapat elszalasztotta esélyét, hogy előre lépjen és megerősítse helyét a felsőházban, az alapszakasz végéig pedig nagyon meg kell dolgozzon azért, hogy bejusson az első négy közé.
| 2023. 11. 03. 14:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 2-1 |
| 2023. 11. 03. 14:00 | Besztercei Gloria Beszterce | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 1-0 |
| 2023. 11. 03. 14:00 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | Alsógáldi Industria Alsógáld | 0-2 |
| 2023. 11. 04. 14:00 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 1-1 |
| 2023. 11. 04. 14:00 | Medgyesi SK Medgyes | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Besztercei Gloria Beszterce | 11 | 7 | 3 | 1 | 26-9 | 24 |
2 | Medgyesi SK Medgyes | 11 | 7 | 2 | 2 | 14-6 | 23 |
3 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 11 | 6 | 2 | 3 | 18-8 | 20 |
4 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 11 | 5 | 3 | 3 | 17-12 | 18 |
5 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 11 | 5 | 2 | 4 | 17-20 | 17 |
6 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 11 | 4 | 3 | 4 | 13-17 | 15 |
7 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 11 | 3 | 2 | 6 | 18-20 | 11 |
8 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 11 | 1 | 6 | 4 | 14-20 | 9 |
9 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 11 | 1 | 4 | 6 | 11-16 | 7 |
10 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 11 | 1 | 3 | 7 | 7-27 | 6 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!