A KSE házigazdához illőn jól kezdte a szombati, a 4. fordulóhoz tartozó mérkőzését, megvoltak a helyzetei, de nem tudott gólt szerezni az első félidőben, bár Gergely Alpár és Barta Norbert is közel állt ehhez.
A térfélcserét követően a vendégek egészpályás letámadással próbálták bevenni Butuza kapuját, azonban eredménytelenül. Ezt követően rákapcsolt a házigazda, a kézdi alakulat gyorsan eldöntötte a győztes kilétét.
Az 59. percben Barta remek beívelését Gergely Alpár fejelte a jobb alsóba (1–0), majd pár pillanatra rá az előbbi veszélyes kapuratörését állította meg szabálytalanul a vendégkapus, a megítélt büntetőt pedig Raul Drugă értékesítette (2–0). Ezután visszaesett az iram, a hátralévő időben még félgőzzel is csak a hazaiaknak voltak nagyobb lehetőségeik, de egyik sem konkretizálódott, maradt a 2–0-s sima győzelem.
A KSE az idényben először tudott nyerni az Unirea Braniştea ellen, Liviu Negoiță legénysége ezt megelőzően kétszer szenvedett vereséget és egyszer játszott döntetlent a Galac megyeiekkel. Jövő pénteken ismét a hazai pálya előnyét élvezhetik a kézdiek, 17 órától a Bákói Aerostart látják vendégül.
Kézdivásárhelyi SE–Unirea Braniştea 2–0 (0–0).
Gólszerzők: Gergely Alpár (59.), Raul Drugă (64. – tizenegyesből).
KSE: Butuza – Neamțu, Burlacu, Rusu, Gajdó, Cranțea (Fülöp, 46.), Barta (Bálint, 81.), Fábián (Veres, 88.), Drugă, Gergely (Albu, 81.), Nechita (Bandi, 81.). Vezetőedző: Liviu Negoiță.
| 2025. 04. 12. 17:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Sporting Liești Sporting Liești | 0-1 |
| 2025. 04. 12. 17:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Unirea Braniștea Unirea Braniștea | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sporting Liești Sporting Liești | 4 | 2 | 2 | 0 | 5-3 | 50 |
2 | Unirea Braniștea Unirea Braniștea | 4 | 2 | 0 | 2 | 5-5 | 46 |
3 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-5 | 40 |
4 | Bákói Aerostar Aerostar | 4 | 0 | 2 | 2 | 5-8 | 36 |
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!