Az előrejelzéseket egy statisztikai modell alapján készítették el, amely a csapatok előző két szezonban nyújtott teljesítményét, a jelenlegi játékosaik tapasztalatát és a klubok átigazolásait is figyelembe vette.
A kimutatás szerint a hazai élvonalbeli bajnokságban újra a Kolozsvári CFR szerzi meg az első helyet, az előző szezonhoz hasonlóan ismét az FCSB lesz a második és az Universitatea Craiova a harmadik, míg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a negyedik helyen végez. A két kieső a CS Mioveni és a Kolozsvári U lesz, a Chindia és az FCU Craiova pedig osztályozót játszik.
A bajnokság kiszámíthatósága viszont alacsony, a CIES a maximális öt csillag helyett csak kettővel jelölte.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!