Csütörtökön este hazai környezetben az elején magához ragadta a kezdeményezést a Ferencváros, a Viktoria Plzen kapusa magabiztosan hárította a lehetőségeket.
A 23. percben aztán Abu Fani próbálkozása egy védőn megpattanva a kapu bal alsó sarkában kötött ki (1-0).
A találat után gól után feljöttek a csehek, és a szünet előtt időnként már átvették az irányítást, sőt a Fradi harmadik számú kapusának, Grófnak is bravúrt kellett bemutatni.
A pihenőt követően mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, a legnagyobbnál Grófnak kellett védenie, de a Ferencváros megőrizte előnyét, 1-0-ra nyert.
A visszavágót egy hét múlva, február 20-án rendezik Plzenben. A Fradira addig egy magyar bajnoki vár, február 16-án, vasárnap a Paksot fogadja az NB I 20. fordulójában.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!