Várható volt, hogy szombat délutáni összecsapás nem lesz egyszerű a piros-fehéreknek, mivel a CSO Plopeni az eddigi négy bajnokiját egyaránt megnyerte, ezzel begyűjtve a maximális, 12 pontot. Ennek ellenére bátran kezdett a háromszéki alakulat, igyekeztek minél kevesebb területet engedni ellenfelüknek, ami a kezdetekben tökéletesen működött.
Az első negyvenöt percben túl sok helyzetet egyik fél sem dolgozott ki, így gól nélküli döntetlennel vonultak a pihenőre. A fordulást követően sokkal magabiztosabb CSO Plopeni volt a gyepen, egyre nagyobb nyomást helyeztek a hazaiak védelmére. Bár sokáig úgy tűnt, hogy ez sem töri meg a szentgyörgyieket, a 81. percben nem sikerült megfelelően védekezni, így a vendégek megszerezték a vezetést.
A hátralévő néhány percben nem jött össze az egyenlítés, maradt a 0–1-es végeredmény, továbbra sincs meg a Sepsi OSK II. első hazai győzelme a 2022–2023-as kiírásban.
Bravúros döntetlent ért el a Kézdivásárhelyi SE idegenben
A KSE az ötödik fordulóban a CS Blejoi otthonába látogatott szombat délután, ahol az első helyezett találkozott az utolsóval. A hazaiak az összes bajnokijukat megnyerték eddig, ráadásul mindössze egy gólt kaptak. Ezzel szemben a kézdivásárhelyi gárda mindössze egy döntetlent ért el.
Bátran futballoztak saját otthonuktól távol, remekül küzdöttek, ennek pedig meg is lett a gyümölcse: 2–2-es döntetlent értek el, így megszerezték második pontjukat a bajnokságban.
| 2022. 09. 23. 17:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | CS Păulești Păulești | 0-1 |
| 2022. 09. 24. 17:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Zernyesti Olimpic Zernyest | 2-1 |
| 2022. 09. 24. 17:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | CSO Plopeni CSO Plopeni | 0-1 |
| 2022. 09. 24. 17:00 | CS Blejoi CS Blejoi | Kézdivásárhelyi SE KSE | 2-2 |
| 2022. 09. 24. 17:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Brassói SR Municipal Brassói SR | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 5 | 5 | 0 | 0 | 9-2 | 15 |
2 | CS Blejoi CS Blejoi | 5 | 4 | 1 | 0 | 13-3 | 13 |
3 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 5 | 2 | 1 | 2 | 6-6 | 7 |
4 | CS Păulești Păulești | 5 | 2 | 1 | 2 | 5-9 | 7 |
5 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 5 | 2 | 0 | 3 | 9-7 | 6 |
6 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 5 | 2 | 0 | 3 | 5-8 | 6 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 5 | 1 | 2 | 2 | 5-5 | 5 |
8 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 5 | 1 | 2 | 2 | 7-9 | 5 |
9 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 5 | 1 | 1 | 3 | 9-13 | 4 |
10 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 5 | 0 | 2 | 3 | 3-9 | 2 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!