A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a bolgár egészségügyi minisztérium és az országos krízisközpont március 29-ig megtiltotta minden tömegrendezvény, kulturális, szórakoztató és sportesemény megrendezését.
Ennek értelmében a bolgár és a magyar válogatott mérkőzését sem rendezik meg. Az MLSZ jelezte, így Marco Rossi szövetségi kapitány hétfőre tervezett kerethirdetése is elmarad.
A bolgár–magyar párharc győztese öt nappal később az izlandi–román meccs győztesét fogadta volna az Eb-részvételért.
Az idei Európa-bajnokságra június 12. és július 12. között kerül sor tizenkét városban, köztük Budapesten a Puskás Arénában, illetve Bukarestben a Nemzeti Arénában, ahol három-három csoportmérkőzés mellett egy-egy nyolcaddöntőt rendeznének.
Az európai szövetség (UEFA) jövő kedden tanácskozik arról, miként folytatódjanak a szinte egész Európában leállt nemzeti bajnokságok, illetve nemzetközi versenysorozatok, de médiaértesülések szerint a kontinensviadal megrendezése is téma lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!