Hirdetés

Ellenfelekre várva: közzétették a százcsapatos 3. Liga mezőnyét

Három hét múlva kezdődne a 3. Liga. A nagy kérdés: kik lesznek az SZFC ellenfelei? Korábbi felvétel
Fotó: Erdély Bálint Előd

2020. augusztus 24., 09:52

Új lebonyolítási rendszere lesz a 2020–2021-es szezonban a labdarúgó 3. Ligának. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közleménye szerint a bajnokság alapszakasza a földrajzi szempontok alapján kialakított tíz 10 csapatos csoportban kezdődik majd el.

2020. augusztus 24., 09:52

Szeptember 12-ére tervezte a harmadosztályú bajnokság rajtját az FRF, a bajnokság alapszakaszában 18 fordulót rendeznének oda-visszavágós alapon, amelynek végén minden csoport első két-két helyezettje – sorsolás alapján – kétlépcsős osztályozót játszana a 2. Ligába jutásért. A bajnokság végén öt csapat jutna fel a másodosztályba. A szövetségi határozat szerint minden csoportból az utolsó két-két csapat esik ki, de búcsúzik a tíz csoport leggyengébb 8. helyezettje is.

Hirdetés

Az elmúlt idényben öt 16 csapatos csoportban zajlottak a 3. Liga küzdelmei, 80 csapatos volt a harmadosztály, ezt most 100-ra bővítették. Feljutottak az osztályozók első és második helyezettei, a létszámot pedig első- és második ligás együttesek farmcsapataival bővítették, így

lesz harmadosztályú csapata a Sepsi OSK-nak, a Gaz Metannak és a Hermannstadt FC-nek is, sőt a felnőttek között, a 3. Ligában szerepelhet a ifjúsági Elit Ligában érdekelt Brassói Kids Tâmpa gárdája is.

Remélhetőleg a közép erélyi csapatok többsége ugyanabba a csoportba kerül, így nem terhelik a klubokat a hosszú kiszállások költségeivel. A csoportbeosztás kialakításának időpontját egyelőre nem közölte a szakszövetség.

A közép-erdélyi megyék 3. ligás csapatai:

Hargita megye (1): Székelyudvarhelyi FC.
Kovászna megye (2): Kézdivásárhelyi SE és Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.
Maros megye (2): Szászrégeni Avântul és Nyárádtői Unirea.
Brassó megye (4): Barcarozsnyói Olimpic Cetate, Brassói SR, Brassói Corona és Brassói Kids Tâmpa.
Szeben megye (4): Sellenberki Viitorul, Nagydisznódi Măgura, Nagyszebeni Hermannstadt II. és Medgyesi Gaz Metan II.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A másodosztályban próbál szerencsét a kézdivásárhelyi focista

Magyarországi tapasztalatszerzés után visszatért a román bajnokságba Dobozi Krisztián. A kézdivásárhelyi labdarúgó a 2. Ligában érdekelt CS Stefănești-hez igazolt, amelynek színeiben már be is mutatkozott.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Rögös út vezet a Román Kupa csoportkörébe a székelyföldi csapatoknak

Kisorsolták csütörtökön a labdarúgó Román Kupa rájátszásának párosításait. Az augusztus 19-én rendezendő fordulóban az élvonal nyolc csapata is bekapcsolódik a küzdelmekbe, köztük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Kupaellenfelet kap az FK Csíkszereda, a Sepsi OSK és az ASA

A csoportkör előtti utolsó forduló, a rájátszás sorsolását tartják csütörtökön a labdarúgó Román Kupában. A 32 csapatos mezőnyben mindkét székelyföldi élvonalbeli együttes érdekelt.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!