A jövő március végén kezdődő selejtezők elején egy hét alatt három mérkőzést játszanak a válogatottak. Ezután szűk félév eleteltével szeptemberben újabb három forduló következik, majd a sorozat végén októberben és novemberben két-két összecsapás vár a csapatokra.
A magyarok az I csoportban a második legerősebb riválissal, Lengyelországgal hazai pályán kezdenek március 25-én. A csoportfavorit Angliával szeptember elején ugyancsak házigazdaként mérkőznek meg, a november 15-én záruló sorozatban pedig Lengyelországban játszanak.
A román együttes két hazai találkozóval kezdi a selejtező H csoportját, előbb Észak-Macedóniát, majd a toronymagas esélyes Németországot fogadja. A közvetlen ellenfél Izlanddal szeptemberben idegenben játszik, utolsó ellenfele pedig a leggyengébb Liechtenstein lesz.
A selejtezőből a csoportgyőztesek automatikusan kijutnak a világbajnokságra, a második helyezettek pedig 2022 márciusában pótselejtezőn vesznek részt.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!