Vajna Csaba 1949. november 12-én született a Segesvárhoz közeli Szederjesen. Első csapata a Segesvári Vasas volt, tehetségére azonban hamar felfigyeltek, ifiként az FC Argeș Pitești korosztályos csapatába is meghívták, ahol a nála két évvel nagyobb Nicolae Dobrin volt a sztár. Nem játszott az élvonalban, de a másodosztályban maradandót alkotott,
pályára lépett az 1970-es években a B divízióban szereplő Székelyudvarhelyi Textilben, szerepel vállalt az 1970-es évek végén szintén a B divízióba feljutó Gyergyószentmiklósi Jövő emlékezetes meccsein.
Az 1980-as évek elején Csíkszereda csapatát erősítette.
Halálhíre után unokatestvérétől, a Hargita Megyei Labdarúgó-egyesület titkárától, Papp Leventétől érdeklődtünk. Vajna Csaba az utóbbi években visszahúzódottabban, szülőfalujában, Szederjesen élt. A télen tüdőgyulladással került kórházba, abból felépült, de úgy tűnik, nem teljesen, mert múlt héten újra kórházba kellett szállítani, és szerdán hajnalban elhunyt.
A székelyföldi futballtársadalom mellett gyászolja két gyereke, a Kolozsvári Színház dramaturgja, Vajna Noémi, illetve fia, ifj. Vajna Csaba, aki Angliában él.
Csapattársai szerint kiváló technikájú futballista volt, irányító középpályásként játszott, jól látott a pályán, remek passzokat adott társainak.
A pályán kívül igazi csapattárs volt, próbált mindig remek hangulatot teremteni. Az öregfiú-találkozókra rendszeresen meghívták Székelyudvarhelyre, Gyergyószentmiklósra és Csíkszeredába is.
Isten veled, Vajna Csaba, nyugodjál békében! Emléked örökre megmarad.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!