HIRDETÉS

Életben tarthatja felsőházi reményeit a Sepsi OSK

Fotó: Pinti Attila

2022. január 24., 11:46

A téli szünet utáni első mérkőzését játssza a Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának utolsó kilenc fordulójában még megpróbálja elcsípni a felsőházat. A háromszékiek hétfőn az FC Botoșani vendégeiként küzdenek meg a három pontért.

2022. január 24., 11:46

A bajnokság jelenlegi rangsorát tekintve a Sepsi OSK még messze van a felsőházi rájátszást érő helyektől, de még így sem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, hogy az alapszakasz végéig odaérjenek az első hat helyezett közé. Ehhez azonban a piros-fehéreknek szinte hibátlanul kell teljesíteniük, és mindjárt a téli szünetet követő legelső meccsükön egy közvetlen rivális, az FC Botoșani otthonában kell megszerezniük a győzelmet.

A két csapat egymás elleni mérlege a moldvai együttesnek kedvez, amely az eddigi tizenhárom összecsapásból hatot megnyert, míg a háromszékiek csupán két alkalommal hagyhatták el győztesen a pályát, öt mérkőzés pedig döntetlennel végződött, mint ahogyan a tavaly augusztusi odavágó is, amelyen a moldvaiak szereztek vezetést Andrei Chindriș révén, a Sepsinek azonban Andres Dumitrescu véghajrában szerzett találatával egy pontot sikerült otthon tartania.

HIRDETÉS

A székelyföldi együttes az előző évekkel ellentétben a téli felkészülését nem idegen tájakon, hanem hazai környezetben végezte, ami Cristiano Bergodi vezetőedző szerint jó döntésnek bizonyult, és mivel az időjárás is kedvezett, nagyrészt minden a terveik szerint alakult.

Az olasz tréner szerint kisebb csoda kellene, hogy odaérjenek a felsőházba, de nem teljesen reménytelen a helyzetük, ezért fontos, hogy mindjárt a legelső akadályt sikeresen átlépjék.

„Az elmúlt időszakban főleg a fizikai erőnléten dolgoztunk, és elégedett vagyok azzal, ahogyan a felkészülésünk zajlott. Látva azt, hogy más csapatok milyen problémákkal küszködtek, jól döntöttünk, amikor úgy határoztunk, hogy itthon maradunk, viszont így kevesebb edzőmérkőzést tudtunk játszani. Az alapszakaszból hátralévő kilenc meccsünkön igyekeznünk kell minél több pontot összegyűjteni, kezdve mindjárt a legelső kiszállásunkkal. Egy nagyon jó csapat ellen játszunk, amely a kombinatív, támadó jellegű futballt részesíti előnyben, ezért nyitott küzdelemre, látványos összecsapásra számítok.

Természetesen abban reménykedek, hogy mi leszünk a jobbak, a fiúk ugyanis a legutóbbi eredményeink nyomán önbizalmat nyertek, és minden tekintetben fejlődött a játékunk. Egyértelmű, hogy nem vagyunk még csúcsformában, de ilyenkor minden csapatnál fellelhetők még hiányosságok, viszont abban bízom, hogy hamar fel tudjuk venni majd a ritmust.

Még harcban vagyunk a felsőházért, bár az erre esélyesek közül mi vagyunk az utolsók, ezért csodával érne fel, ha végül odaérnénk. Számunkra most elsődleges, hogy jól játsszunk, helyzeteket teremtsünk, a védelem jól zárjon, és akkor majd meglátjuk, ez mire lesz elég a végére – nyilatkozta Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A hétfőn 17 óra 30 perckor kezdődő FC Botoșani–Sepsi OSK összecsapást a Horia Mladinovici, Sebastian Gheorghe, Cosmin Vătămanu által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 22. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
22
19
1
2
35-11
58
2
FCSB FCSB
22
14
6
2
41-20
48
3
FC Voluntari Voluntari
22
11
5
6
25-20
38
4
FC Botoșani Botoșani
22
9
10
3
22-19
37
5
Universitatea Craiova U Craiova
22
10
5
7
37-23
35
6
Konstancai Farul Farul
22
10
5
7
26-15
35
7
Bukaresti Rapid Rapid
22
8
8
6
26-22
32
8
FC Argeș Pitești FC Argeș
22
9
4
9
21-19
31
9
Aradi UTA UTA
22
6
9
7
17-16
27
10
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
22
5
11
6
21-19
26
11
CS Mioveni Mioveni
22
6
6
10
16-28
24
12
Chindia Târgoviște Chindia
22
5
8
9
13-17
23
13
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
22
6
5
11
18-25
23
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
22
4
7
11
17-24
19
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
22
3
3
16
16-45
12
16
Academica Clinceni Clinceni
22
2
5
15
16-44
11
Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Mire mentek az újoncok az élvonalban? – összegző az utóbbi tíz év távlatából

A hétvégén kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os szezonja, a mezőnyben három újonc együttes is szerepel. Ennek apropóján utánanéztünk annak, hogy az utóbbi tíz idényben miként teljesítettek a feljutott csapatok az élvonalban.

Csütörtökön és pénteken lehet jegyet venni az FK–Dinamo meccsre

Az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga első fordulójában a Dinamót fogadja, a hétfő esti meccsre csütörtökön 15 órától indítják a jegyárusítást. A klub közlése szerint jegyvásárlásra kizárólag két délután áll rendelkezésre a stadion pénztáránál.

Mérföldekkel a többiek előtt: az FCSB uralja a Szuperliga piaci rangsorát

Több mint 51 millió euróra értékelt keret, új igazolások és változatlan célok: címvédés, kupagyőzelem és menetelés a Bajnokok Ligájában. A labdarúgó Szuperliga rajtja előtt a bajnoki cím legfőbb várományosa idén is egyértelműen az FCSB.

Az élvonal helyett a harmadosztályban folytatja Fülöp Loránd

A labdarúgó Szuperligában újonc FK Csíkszeredától a nyári szünetben távozó Fülöp Loránd nagy meglepetésre egy harmadosztályú csapathoz, a bukovinai Șoimii Gura Humorului-hoz igazolt.

Edzőtábor után, Szuperliga előtt: így áll az FK Csíkszereda

Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.

Leáll a bérletárusítás, a Dinamo elleni nyitányra készül az FK Csíkszereda

Ideiglenesen felfüggeszti a szezonbérletek árusítását az FK Csíkszereda. A klub az első mérkőzésére való előkészületekre hivatkozva szünetelteti az értékesítést, amely jövő keddtől folytatódik.

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!