Hirdetés

Ennyire futotta, megszenvedett a döntetlenért is a román fociválogatott

Elégedettek lehetnek az egy ponttal Stanciuék
Fotó: FRF

A vezetést ugyan Románia szerezte meg, de a szünet után egyenlítő Izrael végig irányított és jóval veszélyesebben játszott a bukaresti labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn. Az 1–1-es döntetlennel maradt az egy pontos különbség a két együttes között.

2023. szeptember 09., 23:59

Az I jelű csoport továbbjutást jelentő második helyének megszerzése szempontjából nagy téttel bírt a szombat esti összecsapás a selejtezősorozat ötödik fordulójában.

Hirdetés

Az elejétől többet kezdeményeztek az izraeliek, de csak egy távoli lövésig jutottak, míg az első hazai lehetőség a 21. percben szabadrúgás után adódott, Burcă mellé fejelt.

Kevéssel ezután labdát veszítettek támadásban a vendégek, a hazaiak gyorsan eljutottak a tizenhatosig, Stanciu távoli lövése a kapusról kipattant, a labdára lecsapott Alibec, és nem kegyelmezett, ezzel megszerezve a vezetést.

Hamarosan újabb román helyzet alakult ki, Stanciu duplázhatta volna meg az előnyt, de kevéssel mellé lőtt.

Továbbra is mezőnyfölényben játszott az izraeli együttes, amelynél a vezéregyéniségnek számító, a Tottenhamnél légióskodó Solomon volt az egyik legveszélyesebb játékos, és a szünet előtt Peretz távoli próbálkozását Moldovan nehézségek árán hárította.

A folytatásban azonban már nem sokáig vezetett a román válogatott, Alibec nem tudta megtartani a labdát a középpályánál, az 53. percben Gloukh kilőtte a hosszú alsó sarkot, és kiegyenlített.

Nem sokkal később Alibec szabadrúgásból veszélyeztetett, középre tartó löketét ököllel hárította a vendég kapus. Aztán támadó felfogású játékosok beállásával előrébb húzódott a házigazda, és majdnem ez lett a vesztük, negyedórával a vége előtt ellentámadásból Gloukh a kapufát találta el. Szinte rögtön a túloldalon Pușcaș is betalálhatott volna, de elhibázta a befejezést.

A hajrában az izraeliek közel voltak a győztes gólhoz, a Ferencvárosnál játszó Abu Fani nem találta el a kaput, Kanichowsky helyzeténél pedig Moldovan nagyot mentett.

Az utolsó lehetőség mégis a románoké volt, a hosszabbítás legvégén Răzvan Marin távolról mellé célzott.

Az 1–1-es döntetlennel a selejtezősorozat felénél Románia tovább őrzi a második helyet, egy ponttal előzi meg Izraelt.

Edward Iordănescu szövetségi kapitány csapata a következő játéknapon, kedden 21 óra 45 perctől ugyancsak hazai pályán játszik, Koszovót fogadja, amely szombaton a hosszabbításban egyenlítve 2–2-es döntetlent játszott a csoportelső Svájc ellen.

Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, I csoport, 5. forduló:

Románia–Izrael 1–1 (1–0).

Gólszerzők: Alibec (27.), illetve Gloukh (53.).
Románia: Moldovan – Sorescu (Moruțan, 57.), Manea, Drăgușin, Burcă, Bancu – R. Marin, Stanciu (Cicâldău, 88.), M. Marin (Olaru, 65.) – Coman (Mihăilă, 57.), Alibec (Pușcaș, 65.). Szövetségi kapitány: Edward Iordănescu.
Izrael: Glazer – Dasa, Vitor, Goldberg (Lemkin, 77.), Revivo – Peretz (Abu Fani, 73.), Lavi, Gloukh – Jehezkel (Kanichowsky, 73.), Turgeman (Weismann, 62.), Solomon. Szövetségi kapitány: Alon Hazan.
Vezette: Slavko Vincic (szlovén).

További eredmények:
Koszovó–Svájc 2–2 (0–1),
Andorra–Fehéroroszország 0–0.

A csoport állása:
1. Svájc 11 pont,
2. Románia 9,
3. Izrael 8,
4. Fehéroroszország 4,
5. Koszovó 4,
6. Andorra 2.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!