HIRDETÉS

Eldőlt: megyei bajnok az MSE

Egy meccsén sem maradt alul az MSE, mindössze négy találkozón osztozkodott a pontokon. Archív
Fotó: Szántó Lehel • Forrás: Facebook/MSE 08

2018. május 24., 14:23

Három fordulóval a vége előtt bebiztosította bajnoki címét a Maros megyei 4. ligás labdarúgó-bajnokságban a ranglistát szinte az elejétől a végéig vezető Marosvásárhelyi MSE.

2018. május 24., 14:23

A bajnokság 27., hétközi fordulójában szerdán az MSE ismét kiütéses, 8–0-s győzelmet aratott, ezúttal Dános vendégeként, és újabb három pontjával behozhatatlan előnyre tett szert üldözőivel szemben.

A játéknap rangadóján a házigazda Marosludas 2–1-re legyőzte Marosoroszfalut, amelytől ezzel átvette a második helyet.

Három fordulóval a bajnokság vége előtt az MSE előnye 10, illetve 11 pont vetélytársai előtt, akik így már nem tudják beérni.

A megyeszékhelyi együttes elkezdheti a készülődést a 3. Ligába való feljutásért rendezendő osztályozós párharcra, amelyben mint ismert, Szeben megye negyedosztályú győztesével, vélhetően a bajnokság első helyének megtartásához nagyon közel álló Păltiniș Resinárral találkozik. Az oda-visszavágó alapú párharc mérkőzéseit június 16-án, és június 23-án játsszák.

HIRDETÉS

Addig azonban még folytatódik a Maros megyei negyedosztályos bajnokság. A hátramaradt fordulókban a második hely megszerzése jelent tétet Marosludas és Marosoroszfalu számára.

A hétvégi játéknapon (az MSE szabadnapos lesz) a ludasi csapat nehéz kiszállásra számít Nyárádszeredában, míg a marosoroszfaluiak játék nélkül nyernek a visszavonult Mezőméhes ellen.

Kupaelődöntők június elején

Kijelölték a labdarúgó Román Kupa Maros megyei szakaszában az elődöntők párosításait és időpontjait. A két ötödosztályú csapat hazai pályán fogadja 4. ligás ellenfeleit: a Segesvári Pro Tineret Marosoroszfaluval játszik június 5-én, kedden 17.30-tól, Csittszentiván Marosludassal találkozik június 6-án, szerdán ugyancsak 17.30-tól.   

Záróforduló a 3. Ligában

A 30., utolsó forduló mérkőzéseit rendezik hétvégén a labdarúgó 3. Ligában: az 5. csoportban a Szászrégeni Avântul már nem lép pályára, mivel játék nélkül megnyeri a visszavonult Vidombáki Viitorul elleni meccsét, a Radnóti SK viszont szombaton 18 órától a Medgyesi Gaz Metan II. csapatát fogadja, és mindenképpen győzelemre van szüksége, hogy megelőzze az előtte álló Dési Unireát, és 13. helyével esetlegesen még esélye maradjon a kiesés elkerülésére.

Maros megyei labdarúgó-bajnokságok, hétközi eredmények és hétvégi mérkőzések:

4. Liga, 27. forduló:
Marosludas–Marosoroszfalu 2–1
Dános–Marosvásárhelyi MSE 0–8
Nagysármás–Nyárádszereda 1–3
Nyárádtő–Szováta 2–3 
Marosvásárhelyi Atletic–Kutyfalva 5–2
Ákosfalva–Náznánfalva 4–0 
Mezőméhes–Dicsőszentmártoni Unirea 0–3 (játék nélkül)
A Marosvásárhelyi Gaz Metan szabadnapos volt
Az élmezőny állása:
1. Marosvásárhelyi MSE 70 pont (már bajnok)
2. Marosludas 60 (-1 meccs) 
3. Marosoroszfalu 59 (-1 meccs)
4. Liga, 28. forduló:
Szombat, 11 óra:
Marosvásárhelyi Gaz Metan–Nagysármás
Nyárádszereda–Marosludas
Dicsőszentmártoni Unirea–Nyárádtő
Szováta–Marosvásárhelyi Atletic
Kutyfalva–Ákosfalva
Náznánfalva–Dános
Marosoroszfalu–Mezőméhes 3–0 (játék nélkül) 
A Marosvásárhelyi MSE szabadnapos 

5. Liga, Északi csoport, 20. forduló:
Vasárnap, 12 óra:
Görgénysóakna–Marosfelfalu
Vasárnap, 17 óra:
Alsóköhér–Marosfelfalu
Lövér–Abafája
Magyaró–Szászrégeni Înfrățirea
Alsóidecs–Nyárádremete
Bátos szabadnapos

5. Liga, Közép csoport, 20. forduló:
Szombat, 17 óra:
Balavásár–Tuson
Szombat, 11 óra:
Kerelő–Kerelőszentpál
Vasárnap, 17 óra:
Galambod–Segesvári Pro Tineret
Csittszentiván–Mezőrücs
Gernyeszeg–Harasztkerék
Cikmántor szabadnapos

5. Liga, Déli csoport, 17. forduló:
Szombat, 17 óra:
Mezőzáh–Maroskece
Vasárnap, 12 óra:
Mezőceked–Marosludas II.
Vasárnap, 17 óra:
Marosugra–Mezőtóhát
Radnót II.–Magyarsáros 
Vámosgálfalva–Küküllődombó

6. Liga, 20. forduló:
Vasárnap, 16 óra:
Csíkfalva–Somosd
Nyárádgálfalva–Jedd
Székelybere–Mikefalva
Küküllőszéplak–Kibéd
Koronka–Mezőpanit
Egrestő–Uzdiszentpéter

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Nem talált fogást a Magyar Kupa címvédőjén a Kolozsvári CFR

Gól nélküli döntetlennel zárult a Paksi FC–CFR mérkőzés a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének odavágóján. A kincses városiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak a Fehérvári úti stadionban, ám valódi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Volt Fradi-játékos érkezett edzőnek a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához

Megkezdődött a nyári felkészülés a Székelyföld Labdarúgó Akadémián: a csíkszeredai központú műhelyben már gőzerővel zajlanak az edzések, és a következő idényre készülődve kialakították az utánpótláscsapatok szakmai stábjait is.

Mire mentek az újoncok az élvonalban? – összegző az utóbbi tíz év távlatából

A hétvégén kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os szezonja, a mezőnyben három újonc együttes is szerepel. Ennek apropóján utánanéztünk annak, hogy az utóbbi tíz idényben miként teljesítettek a feljutott csapatok az élvonalban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!