Hirdetés

Eldőlt, hogy hol nézzük magyarul a következő két focivébét

Azt még nem tudjuk, ki emeli magadba a trófeát, de hogy ki közvetíti, azt igen
Fotó: Argentin Labdarúgó-szövetség

2024. október 28., 17:53

Történelmi megállapodást kötöttek, a következő két FIFA férfi labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit is az M4 Sporton követhetjük majd.

2024. október 28., 17:53

A megállapodás értelmében Magyarországon 2026-ban és 2030-ban is kizárólag a közmédia különböző felületei közvetítik majd a legnagyobb futballtornát – áll az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által szerkesztőségünkbe küldött közleményben.

Óriási örömmel jelenthetjük be, hogy folytatódik a hagyomány: indulása óta az összes labdarúgó-Eb és vb kizárólagos otthona az M4 Sport volt, a mostani szerződés értelmében ez legalább 2030-ig így lesz”

– nyilatkozta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

Hirdetés

„Most már csak azért szorítunk, hogy a magyar válogatott is részt vegyen a tornán, ebből a szempontból kulcsfontosságúak lesznek a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzések, valamint a jövő évi selejtezők, amiket szintén kizárólag a közmédia felületein láthatnak majd élőben Magyarországon, ahogy nálunk minden esetben, természetesen előfizetési díj nélkül” – tette hozzá.

Új rendszer, több izgalom és érzelem

Alig másfél év múlva az egész világot lázban tartja majd az első 48 csapatos torna,

amin az eddigi 64 helyett 104 mérkőzést rendeznek majd, köztük harminckettőt az egyenes kieséses szakaszban,

ez pedig minden továbbinál több izgalmat ígér. A 2026-os világbajnokságot június 11. és július 19. között rendezik Észak-Amerikában, pontosabban Kanadában, Mexikóban és az Egyesült Államokban, összesen 16 városban, a futball révén egyesítve a világot, és létrehozva a sporttörténelem leglenyűgözőbb sporteseményét.

•  Fotó: Argentin Labdarúgó-szövetség Galéria

Fotó: Argentin Labdarúgó-szövetség

Eközben a 2030-as világbajnokság a torna századik évfordulója lesz, amelyet Marokkó, Portugália és Spanyolország rendez. A FIFA Tanácsa egyhangúlag beleegyezett abba is, hogy egyedülálló centenáriumi ünnepséget rendezzenek Uruguay fővárosában, Montevideóban, ahol 1930-ban először rendezték meg a FIFA labdarúgó-világbajnokságot. Emellett három vb-mérkőzést is tartanak majd Uruguayban, Argentínában és Paraguayban. Sikeres pályázati eljárás esetén a végső döntést a FIFA kongresszusa hozza meg 2024 decemberében.

Világbajnokság a közmédia felületén

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság nemcsak a mérkőzések és a csapatok számát tekintve jelent új szintet, hanem a torna közszolgálati média általi tudósításának szerkezetében is. A mérkőzéseket az M4 Sport, míg a párhuzamosan futó meccseket az M4 Sport+ közvetíti. Emellett a nyáron indult Nemzeti Sportrádió is kiterjedt tudósítást nyújt a tornáról, minden mérkőzésnapon élő közvetítéssel és elemzéssel. A mérkőzések és az összefoglalók a közszolgálati média digitális platformjain is elérhetőek lesznek, csakúgy, mint az összes megnyitóünnepség, várhatóan minden országnak lesz sajátja.

Romániában lekerül a közmédia műsoráról a focivébé, hiszen a 2026-os és a 2030-as tornát is az Antena fogja közvetíteni.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!