Már hetek óta tudható volt, hogy a Hargita megyei bajnok a Szeben megyeivel játszik a 3. Ligába jutásért az osztályozón, és a Gyergyói VSK is már korábban bebiztosította a bajnoki címét, így újra megküzdhet a magasabb osztályért.
A kérdés csak az volt, hogy Szeben megyében ki végez az élen a végén. Matematikailag még két csapatnak volt erre esélye. Amennyiben a listavezető Resinári Păltiniș kikapott volna a zárófordulóban és üldözője a Szebeni Voința behúzta volna a három pontot, az utóbbiak jutottak volna az osztályozóra.
Azonban ez nem történt meg, a Resinár 12–0-ra verte a Nagytalmács (Tălmaciu) csapatát és bajnoki címet ünnepelt.
A Gyergyószentmiklósi VSK vezetője, Rokaly Attila elmondta, erre számítottak, követve a Szeben megyei bajnokság eredményeit tudták, hogy a Resinár a nagy esélyes, ahhoz valami nagyon váratlan kellett volna történjen, hogy ne ők legyenek az ellenfél az osztályozón.
– közölte a Székely megkeresésére válaszolva Rokaly.
Az osztályozó június 16-án, vasárnap 18 órától idegenben kezdődik, majd 23-án, ugyancsak vasárnap 17.30-tól Gyergyószentmiklóson rendezik a visszavágót.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!