A 22 éves kolozsvári születésű labdarúgó távozását a közösségi oldalán jelentette be a sepsiszentgyörgyi klub. „Megállapodás született a Sepsi OSK és a Jászvásári Poli között Rareş Ispas hátvéd átigazolása kapcsán. Ezúton is szeretnénk megköszönni a klubért tett szolgálatát, és egyben sok sikert kívánunk további pályafutásához!” – olvasható a közleményben.
A háromszékiekkel két Román Kupát és egy Szuperkupát nyert Rareş Ispas az előző szezonban 28 mérkőzésen kapott lehetőséget, összesen pedig 57 alkalommal viselte a piros-fehér mezt. Az új idényben viszont egyáltalán nem játszott, a szakmai stáb nem számolt vele, így a klub jobbnak látta, ha elengedi a játékost, aki elfogadta a moldvai együttes ajánlatát.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!