A felkészülési mérkőzést pilinkélő havazásban rendezték. Az első félidőben a hazaiak szerezték meg a vezetést, Balogh Szilárd volt eredményes, a vendégektől fél óra játékot követően Nagy Zsolt egyenlített.
A szünetet követően mindkét oldalon érkeztek a cserék, a játék pedig a hazaiak akarata szerint alakult. A 71. percben kiváló támadás végén ismét átvette a vezetést az SZFC, Simó Csongor beadására kiválóan érkezett Raul Gavîrliță és becsúszó mozdulattal talált hálóba.

A végeredményt a hosszabbítás első percében Hadnagy Tamás állította be, egy szöglet utáni kipattanót követően kilőtte a hosszú felsőt.
Felkészülési mérkőzés:
Székelyudvarhelyi FC–Gyergyószentmiklósi VSK 3–1 (1–1)
Gólszerzők: Balogh Szilárd (14.), Raul Gavîrliță (71.), Hadnagy Tamás (90.), illetve Nagy Zsolt (29.).
SZFC: Jakab – Colceriu, Gergely, Berkeczi, Ronai, Bara, Lázár, Simó, Györgyi, Balogh, Gavîrliță. Játszott még: Kovács, Szőke, Marosi, Sebestyén, Hadnagy, Tordai, Opra. Vezetőedző: Demény Norbert.
Gyergyó: Szántó – Bărăbaș, Sütő, Circa, Zöld – Csala T., Fazakas, Csala R. – Csiszer, Nagy, Iordache. Játszott még: Kovács, Péter, Albert, László, Ilie. Vezetőedző: Berecz Norbert.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!