Érdekesség, hogy ez volt a csíkiak utolsó felkészülési meccse a másodosztály rajtja előtt, míg az udvarhelyiek számára a pénteki volt a nyár első találkozója.
A csíkiak honlapján megjelent beszámoló szerint a mérkőzés első helyzeteit a csíkiak hagyták ki, aztán a 17. percben Hegedűs János saját térfeléről ívelt az udvarhelyi kapuba. A folytatásban is az FK veszélyeztetett, a nemrég érkezett Torvund be is talált, a gólt viszont támadószabálytalanság miatt nem adták meg.
A második játékrész kissé paprikásan folytatódott, hiszen az első percekben Torvund akaszkodott össze az udvarhelyiek középpályásával, Simóval, a hazai játékost kiállította a játékvezető. A csíkiak maradhattak 11 emberrel, a kiállított játékos helyett Nagy János lépett pályára.
A 60. percben büntetőhöz jutott az SZFC, a 11-est Simó a felső kapufára bombázta, a kipattanót Bíró a kapu közepébe fejelte, egyenlítettek a vendégek. Sokáig nem volt döntetlen az állás, miután a 67. percben a vendégek kapusa, Lukács bonyolódott cselezésbe a kapuja előtt, elvesztette a labdát, Babati Dolny elé tálalt, aki értékesítette a ziccert.
A hajrát jobban bírta Ilyés Róbert együttese, Babati szabadrúgásból veszélyeztetett, majd Makrai egy kiugratás után állította be a 3–1-es végeredményt.
Mindkét csapat számára tétmeccs következik, az udvarhelyiek szerdán, július 31-én 17.30-kor a Kézdivásárhelyi SE vendégei lesznek a Román Kupa első fordulójában, míg az FK a 2. Liga nyitófordulójában jövő vasárnap, augusztus 4-én 17 órától a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét fogadja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!