Hirdetés

Egyetlen Sepsi OSK-játékos a román válogatottban

Nicolae Păun június után ismét bekerült a román válogatott keretébe
Fotó: Pinti Attila

2022. november 10., 11:20

Kihirdette keretét a román labdarúgó-válogatott a két novemberi, felkészülési összecsapására. Edward Iordănescu szövetségi kapitány 26 fős keretében helyet kapott Nicolae Păun is, valamint nyolc olyan labdarúgó, akik bemutatkozhatnak a nemzeti gárdában.

2022. november 10., 11:20

Az idei naptári évben a román válogatott már csak két mérkőzést játszik: november 17-én a szlovénok ellen Kolozsváron, három nappal később, 20-án Moldova otthonában lépnek pályára. Mindkét találkozó barátságos megmérettetés lesz, főpróba a jövőben elkezdődő Eb-selejtezők előtt.

Edward Iordănescu megnevezte a 26 fős keretet, amelyben hat olyan labdarúgó van, akik akár az U21-es nemzeti csapatban is játszhatnak, valamint nyolcan most először húzhatják magukra a címeres mezt.

Hirdetés

Behívót kapott a nemzeti gárdába Nicolae Păun is, aki júniusban már debütálhatott a Montenegró elleni csoportmeccsen, akkor 14 percet kapott. A hátralévő két találkozó során, – amit szeptemberben rendeztek – már nem volt kerettag.

„Ahogy korábban többször is mondtam, szeretnék folytonosságot látni a válogatottban, mind a stratégia, mind a játékfilozófia, mint a kiválasztás tekintetében. A célunk az, hogy egységes legyen a csapat, egymásért küzdjenek a játékosok. Tehát erre a két meccsre más külföldi játékosok is szerepelnek a listámon, viszont volt olyan labdarúgó, akiket a klubjuk nem engedett el, így változtatnom kellett a stratégiámon. Néhány ígéretes játékost is behívtam, akiről úgy gondoljuk, hogy rövid időn belül megoldást jelenthetnek az első csapat problémáira” – mondta Edward Iordănescu szövetségi kapitány.

A román labdarúgó-válogatott kerete:
Kapusok: Horațiu Moldovan (Bukaresti Rapid), Ștefan Târnovanu (FCSB), Mihai Popa (FC Voluntari).
Védők: Cristian Manea (Kolozsvári CFR), Alexandru Pantea (FCSB), Adrian Rus (Pisa), Ionuț Nedelcearu (Palermo), Andrei Burcă (Kolozsvári CFR), Radu Drăgușin (Genoa), Nicușor Bancu (Universitatea Craiova), Raul Opruț (FC Hermannstadt).
Középpályások: Darius Olaru (FCSB), Daniel Boloca (Frosinone), Marius Marin (Pisa), Tudor Băluță (Konstancai Farul), Nicolae Păun (Sepsi OSK), Răzvan Marin (Empoli), Alexandru Cicâldău (Al-Ittihad Kalba), Andrei Cordea (FCSB), Antonio Sefer (Bukaresti Rapid), Denis Drăguș (Standard Liege), Claudiu Petrila (Kolozsvári CFR).
Támadók: George Pușcaș (Genoa), Denis Alibec (Konstancai Farul), Florin Tănase (Al-Jazira).
Szövetségi kapitány: Edward Iordănescu.

A válogatott programja:
november 17, 18.30: Románia–Szlovénia;
november 20, 20.30: Moldova–Románia.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!