Hirdetés

Egyenlíteni tudott a címvédő, nyert az Udvarhely körzeti újonca

Egy-egy pont a jutalma Farkaslakának és Lövétének. Korábbi felvétel
Fotó: László Ildikó

2023. szeptember 05., 16:59

A tavalyi bajnok és a bronzérmes csatáját hozta az Udvarhely körzeti labdarúgó pontvadászat hétvégi, második fordulója.

2023. szeptember 05., 16:59

Az A csoportban a tavalyi idény második helyezettje, a Farcád a Betfalva vendége volt. A találkozót Székelykeresztúron rendezték, ugyanis az Udvarhelyi körzeti egyik újoncának pályáján az utolsó simításokat végzik.

Hirdetés

Nagyon elkapta az elején a ritmust a betfalvi gárda, sorozatosan dolgozta ki a helyzeteit, akár néggyel is vezethetett volna, negyedóra alatt kettőt azért értéksített. A sokkal tapasztaltabb ellenlábasának nagy erőfeszítést jelentett, hogy egálra hozzák az állást.

A másik újonc, a Szentlélek ünnepelt, miután nyerni tudott. A csapatvezető, Bartha Gyula bácsi egyik nagy vágya volt, hogy ne szűnjön meg a foci a településen, ezért is hozta újból össze az együttest a 76 éves sportszerető.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a Farkaslaka–Lövéte rangadóra. Azaz, a címvédő és a bronzérmes párharcára. Valamelyest jobban játszottak a vendégek, a szünet után egy ellentámadásból be is találtak. Erre válaszolni tudott az ellenlábas, így döntetlennel ért véget a rangadó.

Több helyszínen is dolgoznak, hogy minél jobb körülmények között lehessen meccset rendezni: Szentpálra megérkeztek a konténerek, míg Oklándon befödték az öltözőt biztosító házat.

Udvarhely körzeti, A csoport, 2. forduló:

Homoródszentpál–Homoródszentpéter 5–1 (2–0),
gólszerzők Egyed Csongor (7., 17., 82.), Vass László (51., 76.), illetve Gergely Szilárd (66.);

Kobátfalva–Szentábrahám 1–3 (0–1),
gólszerzők Marosi Róbert (69.), illetve Vass Andrei (6., 59., 75.);

Betfalva–Farcád 2–2 (2–2),
gólszerzők Florin Sorodoc (10., 14.), illetve Molnár Károly (21.), Bedő László (38., öngól);

Oklánd–Nagygalambfalva 1–2 (0–2),
gólszerzők Csíki Miklós (67.), illetve Csiszér Szilamér (3.), Piroska Jenő (11.);

Siménfalva–Felsőboldogfalva 2–1 (2–0),
gólszerzők Szőke Alpár (1., 31.), illetve Zilincki Károly (73.);

Etéd–Bögöz 3–1 (0–1),
gólszerzők Kiss Norbert Tihamér (53.), Gagyi Zoltán (64., 86.), illetve Vass Szabolcs (9.).

Udvarhely körzeti, A csoport

B csoport, 2. forduló

Zetelaka II.–Szentlélek 2–3 (1–2),
gólszerzők Ilyés Richárd (31.), Vincze Róbert (81.), illetve Miklós Szabolcs (35.), Hajdó Roland (45.), Tamás Lajos (48.);

Alsósófalva–Kápolnás 5–0 (2–0),
gólszerzők Farkas Levente (35., 41., 66.), Fülöp Csaba (46.), Farkas Károly (70.),
kiállítva Benedek László (85., Kápolnás)

Zeteváralja–Korond 1–3 (1–1),
gólszerzők Péter Dénes (42.), illetve Szász Krisztián (6.), Sebestyén Balázs (89., öngól), Balázs László (90+2.)

Farkaslaka–Lövéte 1–1 (0–0),
gólszerzők Balog Arnold (76.), illetve Kelemen Emil András (48.);

Máréfalva–Székelyvarság 2–2 (1–1),
gólszerzők Zoltán Ferenc (22.), Simon Krisztián (54.), illetve Berkeczi Ervin (8.), Bálint Vencel (66.),
kiállítva Balázs Lajos Zsolt (90+2., Máréfalva);

Parajdi SK–Malomfalva 5–2 (3–1),
gólszerzők Ungvári Bence (2., 14., 21.), Kali Barnabás (65.), Ráduly Sándor Attila (81.), illetve Vass Arnold (24.), Tankó Zoltán (55.).

Udvarhely körzeti, B csoport

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Új hét, új éllovas az Udvarhely körzetiben

A hatodik játéknappal folytatódtak a küzdelmek az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság két csoportjában, az 5. Ligában a korábbi éllovas Lövéte rangadót veszített hazai pályán, így Malomfalva a nyitófordulót követően ismét az élre állt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!