Megszavazták, hogy a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának tavaszi idénye 2022. március 12-én rajtol. A téli hónapokra két focis teremvetélkedőt hirdettek meg: a nagypályás csapatok kispályás HMLE-kupáját, illetve a megyei futsalbajnokságot. Ez utóbbiban nem vehetnek részt azok, akik a román teremlabdarúgó-bajnokságok első két osztályában szerepelnek.
Tamás Zoltán, a HMLE elnöke a Székely Sportnak elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt hozott központi intézkedések nagyon megnehezítették a csapatok dolgát, de a HMLE pályázott, és a Megyei Tanácsnál nyert pályázaton a 4. Liga mind a 12 csapatának, illetve a gyermek és ifjúsági bajnokságokban, illetve a Falvak Kupáján részvevő együtteseknek felszerelést, labdákat vásároltak.
– nyilatkozta Tamás.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!